Est.(soha nem voltam valami kreatív címadásban)

Útban a tökéleteség fele(Miért érzem úgy, hogy ez az út hosszú lesz és fájdalmas?). Ez úton szeretném közölni N.-el, hogy boldogan hozzászolnék a írományaihoz, de nem lehet. Ma jöttem rá. Szomorú hír…

Mint bejegyzéseim dátumából kiderül, nem tartott sokáig a szemérmeskedés. Hiába, nagy volt a nyomás. És alkotói öntudatom(a tivábbiakban A.Ö.) is vágyott már a lelkes olvasótáborra. Tessék kedves, szolgáld ki magad.

P.S. Az élet(vagy valaki?) néha vicces játékokat játszik. A J.-vel való találkozásom előtti fél órát a Moromeţii oltárán kellett volna feláldoznom, ez azonban nem sikerült, mert figyelmemet más tényezők vonták magukra. Egészen pontosan egy fiú, aki 3 évvel ezelőtt izgató hatással volt a bioritmusomra(Köszönet a kábelcsatornáknak szókincsem gyarapításáért. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nem kell nézni, ezután nem is fogom. Cross my heart?). Ez alkalommal elkérte a telefonszámomat(pusztán közvetítő vagyok, semmi komoly), és mindez abszolút hidegen hagyott. Még az is végigfutott az agyamon, hogy ha valami csoda folytán bármi mást is szeretne, nemet mondanék. Aztán rájöttem, hogy félre kell tenni az előítéleteket, nyitottabnak kell lenni, stb. Ha már arra panaszkodunk, hogy nincs lehetőségünk új embereket megismerni. Mindez persze csak filozófiai síkon lehet téma(jelenleg), hisz gyakorlatban nem áll mögötte semmi. No, semmi baj. Majd nyáron. Vagy ősszel. A következő években. Egyszer…

OneRepublic – Marchin On (Most ez kell. A hétre. A hónapra. A következő három hónapra. Semmi önsajnálat… Egy kicsi.)