Tudósítás

Ha a tegnap közölt balerinás kép a “szalagavatós nap” szimbólumának tekintendő, akkor fontos lenne kiemelni rajta a létrát, lehetőleg úgy, hogy háttérbe szorítsa, ami még jobb, eltakarja a tüllt, a balerinacipőket, mindenféle szépséget és csillogást. Hogy miért mondom ezt… A nap jól indult, kivételesen a Nap is kisütött (magyarórai szójáték, J.A., egyebek…), hamar elkészültem… Illetve majdnem, aztán eltelt az idő, de időben elindultunk Anyu után. Útközben azonban nekimentünk egy autónak. Semmi komoly, de bosszúságnak elég. Végre szerencsésen elértünk a helyszínre, ahol minden rendben ment, egészen a színpadra vonulásunkig, amikor is egy kellemetlen meglepetés következtében az ünnepélyes ceremóniát végigröhögtük. Nem a boldogságtól, inkább “kínunkban” és szégyenünkben. De lejárt, csont nem törött. Este elmentünk kocsmázni, az incidensnek köszönhetően volt miről beszélni két órán keresztül (Nem mi, mi nosztalgiáztunk és terveket szőttünk. Mondhatni.). Azután elmentünk kedvenc szórakozóhelyünkre, ahol nekem nem jött össze a felhőtlen szórakozás. Mint ma kiderült, nem voltam egyedül. Legalább nincs baj velem. Hogy ez a bizonyos szórakozóhely mindig vegyes érzelmeket vált ki belőlem, az más kérdés. Hogy ezzel sem vagyok egyedül, arról is ma értesültem. Ismét, legalább nincs baj velem. Vagy nem csak velem van baj. Ha baj az, hogy néha, általában ritkán és rövid időre, de vágyunk arra, hogy legyen más is… Többnyire persze sikerül visszatalálnunk elégedett önmagunkhoz (vagy talán használjak egyes számot?), a kérdés csak az, hogy mennyi idő alatt, mi és ki után, hány embert bántunk meg közben. De az vesse ránk az első követ…