“A könyv – ma, az európai olvasó számára – rögzített sorrendben egybekötött lapokból álló tárgy, két dimenzióba leképezett vagy eleve abban létrehozott információkat tartalmaz, közvetít és őriz. Anyagi mivoltában, megjelenésében tartalmától függetlenül is értéket, gyakorta esztétikai értéket képvisel (a kötés és ha létezik, a metszésdíszítés). Általános funkciói közül a tartalmazás a könyv és a benne rögzítettek szerves egybetartozását jelenti. Tudatos tervezés esetén tartalom és forma szétválaszthatatlan, szöveg, tipográfia, képanyag, felhasznált papírfajták stb. együttesen képviselik a könyvet. Bár minden kiadvány alkalmas arra, hogy ezt az eszményi minőséget képviselje, a huszadik század tömegigényeket kielégítő könyvkiadási gyakorlatában a mindennapi használati érték (közvetítés, őrzés) a meghatározó. Az ettől való eltérés tudatos döntés eredménye, funkciója van, jelentést hordoz. A művészi igénnyel megalkotott könyvnek létezik olyan típusa, amely egyediségénél, megismételhetetlenségénél fogva a képzőművészeti alkotások létmódjához áll közel: a szerző által tervezett, vagy a szerző közreműködésével, beleegyezésével létrejött egyedi kivitelezésű kötet. (Ilyen könyv esetében a szerző halála uátn már nem “új”, hanem inkább hasonmás kiadásról szokás beszélni.) Ilyen mű például Kassák Lajos Tisztaság könyve című kötete is, melyben a reprodukciók, szövegek, a művenként változó oldaltükör, a geometrikus díszítő- és oldalhatároló elemek egyaránt Kassák avantgárd szemléletét tükrözik és képviselik. A könyvjelleg itt tudatosan, már-már tüntetően hangsúlyozott, akár a címet, akár a látványos tipográfiát, akár az egymástól témában, funkcióban, műfajban eltérő írások egybekötését tekintjük. Gyakori az a könyvtípus is, amelyben a fizikai megjelenés segíti ugyan a közölt művek befogadását, de a szöveg jelentésképző működésében nem vesz részt. Példaként Szophoklész drámáinak 1959-es kiadása említhető (Helikon könyvkiadó). Az aranyfényű, kemény egészvászon-kötés, az aranymetszéses gerincdísz, a bibliapapír a konkrét szövegtől függetlenül a közölt mű fontosságát, klasszikus jellegét érzékelteti. A könyvtervező tipográfus – a görögös gerincdíszítéstől eltekintve – nem értelmezi a művet, egyszerűen méltó körülményeket teremt a befogadáshoz. A könyv az említett esetben úgy szolgálja a szöveget, hogy közben saját (ön)értékét is kinyílvánítja. Egy olcsó, dísztelen kiadás nem sérti ugyan a szöveg integritását, ám a könyvvel való találkozás érzéki örömét radikálisan csökkenti. Az ilyen külsőségeiben szerényebb könyvtípus is tartalmazza az információt, idomulhat hozzá, ám szerepét tekintve erőteljesebb a közvetítés és őrzés funkciója. E két funkció egymástól elválaszthatalan, bár kivételes esetekben egyoldalúan is befolyásolják a kiadvány sorsát.“
Kedves Fiók 