hogy életemnek csak a gyerekeim adhatnak értelmet (akik persze még nincsenek, remélem lesznek, mert ha nem, akkor az úgy elég vicces). Persze addig is eltelnek a napok, de csak akkor fogom majd úgy érezni, hogy hasznos vagyok, és csak akkor lehetek majd teljesen boldog. Mondjuk, valószínűleg a sok gyerekkori képünk (amin még szépek voltunk és aranyosak), az újabb terhes-álmom, meg az esti film voltak a fő érvek a “döntés” mellett, tehát vehetjük úgy is, hogy az egész csak hangulati, pillanatnyi fellángolás. Mert ugyanakkor szeretnék sokat utazni egyedül (nem úgy egyedül, hogy a férjem és a gyerekeim otthon várnak). S ezek a dolgok látszólag kizárják egymást (bármennyire természetes is kezd lenni, nem szeretnék lombikbabát). De ha már gyerekek… nem mindegy, hogy azok a gyerekek hogyan nőnek fel. S ezért még sokat és sok mindenen kell dolgozni. Remélem, ez a gondolat ösztönző lesz, mert ha csak a saját jövőmről van szó, hajlamos vagyok a hanyagságra…
(Újabban én is töredékesen szerkesztek… Valószínűleg Nádas Péter hibája, elfelejtettem, hogyan kell összefüggően gondolkozni, s minden csak kering a fejemben. Egy ideig az idézőjel volt a menő, most a zárójel. Remélem, majd minden letisztul…)
Kedves Fiók 