Egy kékharisnya följegyzéseiből – 4.

A csók

(…)

Történetünk hőse, kivételesen, legyek én. Én – hogy segítsek eligazodni – aki: szereti a húszas évek női divatját, a haját hetenként fodrásszal igazíttatja, nem szeret állva szeretkezni (görcs áll a vádlijába) és így tovább. Az én hol ilyen volt, hol olyan, hol itt, hol ott, hol ennyi idős, hol amannyi. Változó én volt – ha én volnék a kékszakállú herceg, úgy mondanám: változó herceg volt –, akiben nem folyamatosan múlt az idő, öt után következhetett három, és három után négy. Mintha a számok, az öt, négy, három csak a valódi számok helyett volnának, azokra emlékeztetnének, és azok valamiképpen egészen mások volnának, más természetűek, egyik nagyobb lehet a másiknál, a másik a harmadiknál, a harmadik mégsem biztos, hogy kisebb az elsőnél. Kő, olló, papír. Így kódorgott az idő az énben.

(…)