Annyi minden kavarog bennem így százegynéhány oldal után, hogy nem tudom, hogy fogom értelmesen és érthetően összefoglalni, de igyekszem.
A könyv persze nem olyan, ahogy arra az első benyomás (értsd: első negyven oldal) következtetni engedett. Jadviga és Ondris kapcsolatának alakulásából kifolyólag is, az elsődleges elbeszélőnek nem volt a későbbiekben (eddig) túl sok alkalma a különböző történések már-már naturalista részletezésére. De különben is, az első öt itthon elolvasott oldal után már tudtam, hogy így (vagyis itthon, fotelben vagy paplan alatt, egyedül) azoknak a részeknek is más hatása lenne. De ahogy az ember hozzászokik a szlovák kifejezésekhez, mondatokhoz, és megszokja a stílust, minden sokkal közvetlenebbnek, indokoltabbnak, szebbnek és kedvesebbnek tűnik, még az amúgy “furcsa” jelenetek is, hiszen egy férfi és nő közötti kapcsolat alakulásának különböző állomásait ismerhetjük meg, ráadásul mindkét fél nézőpontjából. Itt megjegyezném, hogy a Jadviga által elbeszélt részek kissé Jane Austen-ra emlékeztetnek, csak talán Jadviga kissé érettebbnek és realistábbnak tűnik az Austen-i hősnőknél.
A lábjegyzetek egyébként egy harmadik elbeszélő megjegyzései, kinek kilétét itt nem árulnám el, főleg, hogy én is csak azért tudom, mert már nem bírtam tovább a bizonytalanságot, és előrelapoztam egy olyan bejegyzésig, aminek első sorából kiderült. Viszont, amint erről tudomást szereztem, egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy most akkor egy igazi napló-e a könyv, de persze nem. És ettől lesz igazán értékes, hiszen a szerző, számomra már-már érthetetlen módon gondolkodik egy férfi, egy nő és egy kívülálló fejével teljesen hitelesen.
Egyébként a regény 1997-ben jelent meg.
Kedves Fiók 