Jadviga párnája 2.

Egy apróság, talán az a jelentéktelen kis pillanat taszított rajtam a legnagyobbat Ondris felé:

Ahogy fölbocsátottak minket a hajóhídra, előttünk egy karonülő kislány sírva fakadt: Meine Puppe, wo ist meine Puppe! Ő erre szó nélkül visszafurakodott, és hozta az elejtett babát. De bolond voltam, hisz láttam az előbb is, mért nem emeltem föl!, szabadkozott nekem.

És ahogy odanyújtja a gyereknek a babát! Az a még sosem látott arca, leheletnyi mosollyal, amely nem nekem szól, csakis annak a kicsinek! S ahogy nem törődik az édesanya köszönetével, csak a gyereket nézi! Majd az a tétova mozdulat, hogy a még könnyező, de máris boldog kislány fejét megsimogassa-e vagy ne, végül egy hajtincsét érinti meg, de úgy, hogy csak én veszem észre.

Csak én veszem észre, hogy most szerettem meg.

– Jadviga beleír (2) –

kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s