Dobbantó

Nos, tudjátok, hogy próbálok írni. Kevesebbet, mint amire büszke lehetnék, és valószínűleg a minőségen is lehetne vitatkozni, de most nem ez a lényeg.

Egy kedves és figyelmes személy ismerte ezen ambícióimat, és azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy szeretném-e ha jelennének meg írásaim a világhálón. Természetesen igent mondtam. (Ez úton is köszönöm neki.)

Persze voltak kétségeim (főleg az első bekezdés második mondatával kapcsolatosak), de ha komolyan szeretnék írással foglalkozni, akkor talán el kellene kezdeni olvasókat toborozni. Meg az építő jellegű kritika sem árt. Az ember mindig tanulhat valamit.

A lényeg, hogy ha kíváncsiak vagytok néhány karcolatra, gondolatmenetfoszlányra, nevezzétek, aminek akarjátok, itt elolvashatjátok őket.

Ha van kedvetek kivárni, egy idő után a főoldalon található figyelemfelkeltésre szolgáló képek egyikén is megjelenek. (Sajnálom, igen, elég izgatott vagyok.)

Ó, és szívesen várják további fiatalok jelentkezését, akik felvállalnák kreatív énjüket. (Adott esetben jelezzetek nekem, és elküldöm az email-címet, amire írhattok, de próbálkozhattok az elérhetőségnél is.) Kérlek, fura egyedül lenni ott.

Dobbantó

kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s