Amikor valaki megkérdezi, hogy milyen az egyetem, mindig azon kapom magam, hogy azt mondom, elmegy, vannak jobb napok és rosszabbak, jó órák és unalmasak, meg hasonlók. Pedig az igazság az, hogy nagyon szeretem az egyetemünket.
Szeretem az épületet és az udvart. Szeretem az embereket (még azokat is, akik tulajdonképpen idegesítenek). Szeretem az óráim és tanáraim nagy részét. Az olvasnivaló mennyisége sem zavar. Sőt, időnként magam is meglepődök azon, mennyi kedvem van ahhoz, hogy fölöslegesnek tűnő dolgokat is elolvassak. Főleg nyelvészetből. A nyelvészet egyébként sokkal kevésbé zavar, mint ahogy vártam. A régi irodalmat nem szeretem, viszont a tanárnőnk olyan lelkesen beszél róla, hogy nagyon szívesen járok az óráira, s az ő szájából minden érdekesebbnek hangzik. Igazából, talán általában elmondhatom, hogy szívesebben járok az óráimra, mint líceumban valaha is. Az órarendünket is szeretem, mert legtöbbször én dönthetem el, hogy mikor kelek, és be tudom osztani az időmet úgy, hogy – tanulás, szórakozás, pihenés, család és barátok – mindennek és mindenkinek helye van.
Remélem, mindez így marad.
Kedves Fiók 