A keresztlányom (az anyukája elmondása szerint) ma egész nap morcos volt, mert megtudta, hogy itthon vagyok, és várta, hogy meglátogassam. Azt mondta, addig el nem mozdul az ablakból, amíg meg nem érkezem. Mentem is, amint tudtam, aztán persze babáztunk, rajzoltunk, mesét olvastam neki, szokásos tevékenységeink. Amikor indultam volna haza (és az már egészen későn volt, mert hát a festészet időigényes dolog), megpróbálta meggyőzni az anyukáját, hogy kísérjenek haza a farkasordító hidegben. Ó, a gyerekektől kapott szeretet.
Kedves Fiók 