- Lejárt a második orosz teszt. Szerencsére. Addig halasztgattuk, kicsit frusztráló volt már minden nap ugyanazt a három leckét átnézni (és persze még így sem tudtam őket 100 százalékosan). Talán jobban ment, mint az első, de az orosznál soha nem lehet tudni.
- Megnéztük végre az Avengers-t. Mondtam Á.-nak, ne menjünk ki a moziból a készítőket felsorakoztató feliratok vége előtt, mert ezeknél a Marveleseknél soha nem lehet tudni. Tényleg volt még egy rövidke jelenet a főszereplők nevét feltüntető képkockák után, de inkább maga a helyzet volt vicces. Rajtunk kívül két emberke várta meg türelmesen a “meglepetést”, miközben a dolgozók álltak és nézték, nem akarunk-e kimenni már.
- Ma voltunk Ottlik emlékesten. Jó volt. Azon gondolkoztam, milyen lesz majd évek múlva kézbe venni ezeknek a szerzőknek a köteteit, ha mondjuk bekerültek már az iskolai tananyagba. És megjött a kedvem a magyar prózához, de az egy ideig még nem kerül sorra.
- Pénteken lexikológia parciális, tanulni kellene, csak a tanárnőnek érdekes oktatási módszerei vannak, a jegyzetek makacskodnak, nem akar megragadni a fejben.
- Egyébként szép az élet. Esik, ami kissé lehangoló (bár tegnap tényleg jó volt ágyban fekve nézni a vihart), meg kellene írni a leadandó dolgozatokat, hamarosan szesszió, de a napokban valahogy olyan boldog vagyok, ilyen gyakorlati dolgok nem szeghetik kedvem. Csak ki kellene aludjam magam, s minden remek lenne.
Tovább a tartalomra
Kedves Fiók 