maraton

A múlt hét kicsit Iñárritu bácsis hét volt. A Biutiful-ra már nem került sor, így is sok volt kicsit egymás után ez a három film. Egy idő után már csak boldog dolgokra vágytam. Olyan filmekre, amikben történnek jó dolgok. Nem az… Kellenek a komoly filmek. Szenvedéstörténetek, sorstragédiák, társadalomkritika, csak ez mind borzasztó lehangoló, s egy bizonyos pont után már csak nevetésre vágyik az ember. Illetve én. Egyébként azt hiszem, a 21 Grams tetszett a legjobban.

Meg valószínűleg az sem segített, hogy előtte meg a  The skin I live in-t néztük (La piel que habito), ami kb az a film, amiben az ember összes szörnyű gyanúja beigazolódik. Azért az is jó volt, vagy mindenképpen érdekes, bár én azt hiszem, valamiért elfogult vagyok, ha Almodóvar munkáiról van szó.

image

Amikor már elég volt a depressziós filmekből, akkor jött be a Death at a Funeral a képbe (a 2007-es változat), amin talán többet is nevettem, mint ami feltétlenül szükséges lett volna, de az a beteg brit humor… Meg egyébként is, Zs. mindig azt mondja, hogy én mindenen tudok nevetni.

Adtunk egy esélyt a Snow White and the Huntsman-nek is, amiben túl sokat nem csalódtunk, mert nem voltak hatalmas elvárásaink. Látványilag csillagos tízes, Kristen Stewart viszont még mindig szörnyű.

Viszont azoknak, akiknek a miénkhez hasonló furcsa humorérzéke van, nagy szeretettel ajánlom a Happy Feet Two-t. Azt a szóviccmennyiséget… Nem egy jó animáció, de vicces, a pici pingvinek meg imádnivalóak. Ez már elég is a boldogsághoz, nem?

image

kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s