No, hát megtörtént a változás. Sokat gondolkodtam ezen, talán túl sokat is, valószínűleg azért, mert túlságosan ragaszkodom az internetnek ezen sarkához, amit a magaménak mondhatok.
Ami a választást illeti… Nagyon szeretek túrkálni, nem csak ruhát, imádom az apró kacatokat is, s ha lehetne, soha semmit nem dobnék ki, hátha jó lesz még egyszer. Már kis koromban is volt egy fiókunk, amit nagyon szerettem, mert oda mindenfélét bedobigáltunk, s időnként kértem anyukámat, hogy “járjunk a fiókban”.
No, hát ez a blog most annak a gyerekkori fióknak a virtuális meghosszabítása lesz, ahol (továbbra is) összegyűjtök mindent, ami nekem kicsit is kedves.