2012/2013

A tegnapi nap nagyrészt pihenéssel telt, alvással, sorozat és családi videók nézésével. Utolsó napunk volt együtt a Kedvessel, ma ugyanis hazament. Nagy baj azért nincs, mert négy nap múlva találkozunk, de azért szomorú voltam, egyrészt mert Kolozsváron találkozni már nem olyan lesz, a leadandó dolgozatokkal és vizsgákkal nem igazán lesz időnk egymásra, másrészt meg… Mindig szomorú vagyok, ha elválunk, hacsak néhány napra is.

Most viszont gondoltam, írok egy ilyen év végi/eleji bejegyzést, talán jót tesz majd, ha kicsit összeszedem a gondolataimat.

Az elmúlt év izgalmas volt, voltak benne nagyon boldog és nagyon-nagyon szomorú, “többé nem akarok felkelni az ágyból” pillanatok is. Miután két hónapot azzal töltöttünk, hogy minden nap órákat beszéltünk interneten, január végén úgy döntöttünk a Kedvessel, hogy a valóságban is szeretnénk többet együtt lenni. Kicsit féltem ettől a döntéstől, ezért aztán meg is lepett, hogy milyen természetesen ment minden, hogy azonnal “klikkeltünk”. A kapcsolatok azonban nehezek, sok energiát és türelmet igényelnek, meg kell ismerni és meg kell szokni a másikat, elfogadni a kevésbé vonzó oldalát is, alkalmazkodni. Viszont ami talán ennél is nehezebb: elfogani azt, amilyen te magad vagy egy komoly, felnőtt kapcsolatban. Nekem eddig csak gyerekszerelmek jutottak, igen, volt néhány barátom, s a maga idejében mindegyik kapcsolat komolynak és fontosnak tűnt, de visszatekintve… Maradjunk annyiban, hogy most kellett megtanulnom, mennyire önző, birtokló, féltékeny és hisztis tudok lenni, ha igazán szeretek valakit. Szerencsére azért rengeteg szeretetet, kedvességet és törődést is tudok adni, így a Kedves nem szaladt el az első adandó alkalommal, s azért azt is be kell vallanom, hogy meglepően türelmes. 

Tehát együtt voltunk és jó volt, közben egyetemre jártunk, tanultunk, szórakoztunk. Aztán eljött a vizsgaidőszak, az egyetem vége, s a Kedvessel úgy döntöttünk, hogy talán mégsem vagyunk annyira boldogok együtt, s talán jobb lenne nekünk külön. Pontosan nem tudnám elmondani, hogy miért jutottunk erre a következtetésre, akkor több okunk is volt, s számunkra mindegyik logikusnak tűnt, csak a barátaink nem értették, hogy miről beszélünk. Így utólag én is azt mondanám, hogy egyszerűen csak féltünk és kifogásokat kerestünk. Annyi viszont bizonyos, hogy életem legnehezebb másfél hónapja volt a következő, mígnem beláttuk, hogy buták voltunk és kellünk egymásnak. Onnan volt még egy kicsi addig, míg teljesen tisztáztuk a dolgokat, de most ismét együtt vagyunk, az elmúlt néhány hónap nagyszerű volt (annyira, hogy most rettegek a szessziótól), s remélem, hogy csodálatos idők várnank ránk.

Persze a szilvesztert is együtt töltöttük. Részemről kissé döcögősen indult a dolog, mert egyáltalán nem volt kedvem, meg kissé csalódott is voltam, de aztán egészen kalandosra sikeredett az éjszaka.

Ami az új évet illeti… Hoznom kell majd néhány elég komoly döntést, s lassan tényleg el kellene kezdeni felelősséget vállalni, kézbevenni a dolgokat, s mindez ijesztő. Viszont egyre jobban érzem a vágyat, hogy végre a saját talpamon álljak. Remélhetőleg ez elég lesz majd ösztönzésnek.

kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s