Kellett néhány nap, miután befejeztem a könyvet, hogy eldöntsem, mi is a véleményem róla. Az nem volt kérdés, hogy tetszett-e, csak az, hogy mennyire.
Az igazság az, hogy a Gyűrűk Urával voltak problémáim. Egyes részei túl sötétek voltak az én kicsi lelkemnek, s a fő szál, a Frodo elpusztítja a gyűrűt szál, engem valahogy kicsit mindig untatott, s a többiek kalandjaira voltam kíváncsi.
Ehhez képest a Hobbit most kissé laposnak tűnt, de lehet, hogy ennek főként az az oka, hogy előbb láttam a filmet, azt meg telepakolták ijesztő és izgalmas jelenetekkel. Összességében viszont nagyon szerettem. A legtöbb szereplő a történet adott pontján ellenszenves volt, de aztán a végére mindenkit megint megszerettem, s ez érdekessé tette az egészet. Mert bár fantasztikus dolgokról, kitalált lényekről van szó, a szereplők igencsak reálisak, “emberiek”, akik követnek el hibákat, de azért igyekeznek helyesen cselekedni. A Hobbit sokkal inkább hasonlít egy hagyományos mesére, annak viszont csodálatos.
Most már biztos, hogy a gyerekeimből nem csak Conan Doyle, Tolkien-rajongót is nevelek.
Kedves Fiók 