Django Unchained

Tegnap megnéztük moziban a Django-t, és annyira jó volt, hogy szinte nem is tudom, mit írjak róla.

1. A színészek zseniálisak. Tényleg. Kezdve a csodálatos Christoph Waltz-al (hogy mikor volt/lesz még egy bérgyilkos karaktere ennyire szerethető…), a gazdag ültetvényest játszó Leonardo DiCaprio-n és a hűséges, vicces, idegesítő, de mégis imádnivaló szolgáját alakító Samuel L. Jackson-on át (komolyan, ez a kettő néha már olyan volt, mintha a nászutas lakosztályból jöttek volna), a Django karakterét megformáló (ami azért önmagában egy furcsa karakter) Jamie Foxx-ig.

2. A történetet alapból nehéz komolyan venni, így rengeteg poén szinte adja magát, de ettől nem lesznek kevésbé viccesek. Egyes jelenetek után még percekig nevettek az emberek a moziban, néha már addig fajult, hogy tíz ember azon az egyen nevetett, aki nem bírja abbahagyni a hisztérikus röhögést. A poénok nagy része az okosan megírt párbeszédekből adódott (ha én ilyen párbeszédeket tudnék írni…), de voltak annyira abszurd jelenetek (például egy nem odaillő háttérzenével), melyeket egyszerűen nem lehetett rezzenéstelen arccal végignézni.

A végén azzal hagytuk el a termet, hogy Tarantino egy beteg ember… Egy tehetséges beteg ember fantasztikus ötletekkel, beteges humorérzékkel, aki nagyszerű filmeket készít (csak meg kell szokni a stílusát), és akit imádunk. Szerintem sokan örülnénk, ha visszatérna ahhoz a munkamenethez, amikor még évente egy-két filmet készített…

kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s