Imádom a kisbabákat, tehát ez a dokumentumfilm nem maradhatott ki a sorból. Viszont azoknak is ajánlom, akiknek nem szokása a képernyőnek gügyögni (khm.), mert ez a film nem csak aranyos, de érdekes, furcsa és vicces is.
A dokumentumfilm négy gyerek: Bayar, Hattie, Mari és Ponijao első életévét követi végig. A négy kisbaba a Föld különböző pontjairól van (Mongólia, San Francisco, Tokió, Namíbia), így érthető, hogy különböző körülmények között, különböző hagyományok szerint nevelik őket. Ponijao-t és családját például nekem sehogy sem sikerült megszokni. A gyerek nagyon aranyos volt, de azok a nők minden egyes alkalommal meg tudtak lepni, amikor a képernyőn megjelentek. Ugyanakkor elmondhatatlanul tisztelem őket. Az én véleményem is az egyébként, hogy a gyereket nem kell steril körülmények között tartani, mert attól csak gyengül az immunrendszere, de hogy ezek a gyerekek mi mindent a szájukba nem vettek (többek között egy kutya nyelvét)… Azért talán meg lehet találni az egészséges középutat.
A kedvencem Bayar és családja volt. Bayar egy különlegesen nyugodt természetű gyereknek tűnt. Ha kiöntötte a vizet és az anyukája jól összeszídta (s a fenekére is rápaskolt néhányszor), nem is értette, mi történik. Felmászott a kakas az ágyába, kíváncsian szemügyre vette.
Bemászott a boci alá, az átmászott rajta, meg sem rezzent. Beleittak a fürdővizébe, szinte meg sem lepődött, barátságosan tűrte.
Amikor a testvére (akinek egyébként úgy tűnt, a pici Bayar nem volt a kedvence) elkezdte ütlegelni, elég hosszú időbe telt, mire rájött, hogy ennek azért már a fele sem tréfa, s sírni kezdett. Szóval igen, Bayar szimpatikus volt. Még akkor is, amikor megpróbálta letépni a cica fülét. Ezt mondjuk lehet a testvérétől tanulta, aki viszont a nyakánál megkötve húzta végig a szobán a szerencsétlen állatot. De mindenki megnyugtatására közlöm, hogy úgy tűnt, a cica jól bírja a gyűrődést.
Egyébként a dokumentumfilm azt is remekül bemutatja, hogy a gyerekeknek nincs szüksége drága játékokra ahhoz, hogy jól szórakozzanak, elég nekik egy tekercs wc-papír, egy cd vagy néhány strapabíró háziállat.
Remekül szórakoztam ezen a filmen, sőt, tanultam is belőle (bár vannak dolgok – például a namíbiai anyukák tisztálkodásról vallott nézetei – melyekkel nem értek egyet, s amennyiben lehet, inkább nem alkalmaznám őket gyermekeim nevelésében), s alig várom, hogy a saját gyerekeimen nevethessek, mert bár persze, egy gyerket felnevelni nem könnyű, ezek az apróságok rengeteg szeretettel és vidám pillanattal ajándékozhatnak meg.
Kedves Fiók 