52 dokumentumfilm (7.)

The Swell Season Photographed by Conor Masterson

The Swell Season

Ismét sikerült kissé lemaradni a dokumentumfilmekkel. Ezúttal kicsit a Swell Season az oka, ugyanis két hét alatt sikerült csak végignézni.

A film Glen Hansard-ról és Markéta Irglová-ról szól, a Once című film főszereplőiről és csodálatos zenéjének alkotóiról. Tulajdonképpen a színpad mögötti, két koncert közötti életet mutatja be, vagy inkább csak próbálja, mert gyakorlatilag nem mutat meg szinte semmit. Nagy titkokat nem árul el, sőt, akár egyenesen azt is mondhatnám, hogy konkrét információt alig tartalmaz. Van benne kb. két mondat a megismerkedésük körülményeiről, valamivel több a családjukról, de azzal annyi.

Nem volt rossz, képileg nagyon szép volt (egyébként fekete-fehér az egész), meg természetesen a zenéje nagyon jó, ugyanakkor elhangzott néhány érdekes beszélgetés a hírnévről és következményeiről, de összességében vontatott volt és unalmas.

Nem beszélve arról, hogy nekem furcsa volt az egész Glen-Markéta kapcsolat, kezdve azzal, hogy a fiú (férfi) 18 évvel idősebb a lánynál, egészen addig, hogy (ebből a másfél órából legalábbis) úgy tűnt, hogy Markéta nem akarja ezt az egész turné dolgot, s hogy Glen többnyire csak magával törődik (de legalább jóképű). Persze a dolgok ennél biztosan sokkal komplikáltabbak, ezért is nem értem, hogy tulajdonképpen mit akartak ezzel a kis összeállítással. 

Azért a Once-t és a zenéjüket még mindig nagyon szeretem.