American Masters: Woody Allen (két részben)
Hosszú oldalakat tölthetnék be azzal, hogy mennyire szeretem Woody Allen filmjeit, hogy szeretném az összeset megnézni, újranézni azokat, amiket már láttam, s aztán kezdeni elölről, s hogy szeretnék egy olyan szemüveget, mint az övé, de igyekszem inkább a filmről/sorozatról beszélni.
Egy ismerősöm ajánlotta, aki szintén Woody-rajongó, még néhány évvel ezelőtt. Egyszer el is kezdtem nézni, de aztán valamiért abbamaradt, s ez az egész évre kiterjedő dokumentumfilmekkel kapcsolatos elhatározás kellett ahhoz, hogy újra elővegyem.
AzAmerican Mastersegy 1985 óta futó sorozat. Vannak epizódjaik többek között Ray Charles-ról, a Doors-ról, Bob Dylan-ről, Clint Eastwood-ról, Scott Fitzgerald-ról, Hemingway-ről, Hitchcock-ról, hogy csak néhányat említsek azok közül, amelyeket szívesen megnéznék. S ha a többi is hasonló a Woody-ról szóló részekhez, akkor talán a teljes sorozatot is érdemes végignézni.
A két részben (összesen több, mint három óra) rengeteg információt tudunk meg Allen életéről, filmjeiről, kapcsolatairól, szokásairól, mindezt valamiféle egyensúlyt megtartva: úgy éreztem, sok új információt kaptam, de nem volt túl zsúfolt az a néhány óra. A száraz információkat fényképekkel, filmrészletekkel színesítik, s családtagokat, ismerősöket, volt munkatársakat, színészeket is megkérdeztek, így a sok apró történetből egy egészen kerek kép áll össze erről a tehetséges, de furcsa emberről.
Kiderül többek között, hogy hogyan jelenhet meg évente filmje, milyen volt a gyerekkora, miért nem jelenik meg az Oscar díj átadásokon, milyen utasításokat ad rendezőként, miért lett vége a kapcsolatának Mia Farrow-al, hogy csak néhány dolgot soroljak.
Kissé azért furcsa volt idős, kissé megtört énját látni, akinek talán még most is ötletek és párbeszédek és poénok cikáznak a fejében, de járása már nehézkes. Az jutott eszembe, hogy előbb-utóbb eljutunk oda, hogy nem jelenik meg majd több filmje, s ő sem lesz már, s hogy ez mennyire elképzelhetetlennek tűnik 50 év munkásság után. Persze, tudom, ez a dolgok rendje, s hogy akkor majd nosztalgiázhatunk a régi filmjein, de… Én akkor is mindig elszomorodok, ha Heath Ledger-t látom a képernyőn.
Talán Woody-nak van igaza, amikor azt mondja, hogy nem fél a haláltól, csak nem akar ott lenni, amikor megtörténik…
Kedves Fiók 