Ez a dokumentumfilm elég nagy csalódás volt. Azt vártam, hogy a világ különböző csodálatos helyeit mutatja be, érdekes embereket, egzotikus létformákat, gyönyörű képekben. Ennek egy részét meg is kaptam, csak egyáltalán nem úgy, ahogy én gondoltam.
Az elején úgy tűnt, hogy kissé vontatott, de nagyon látványos lesz, semmi szöveg, csak álmosító zene (egyszer bele is aludtam) és csodaszép képek.
De aztán az egész nagyon hatásvadász lett. Az embereket sokszor beállított pózban filmezték, gondolom, hogy biztosan átérezzük a fájdalmat, ami az arcukról és a szemükből sugárzik, csakhogy így beállítva nem tűnt őszintének az egész. Én nem mondom, hogy ezek az emberek nem szenvednek, csak talán arra nem így kellene felhívni a figyelmet. A szinte két órás film adott ponton átment szegénység- és háborúellenes propagandába, ami engem azért zavart nagyon, mert megjátszottnak tűnt. Hogy ne mondhassák, hogy nem nemes céllal készült. Én tudom, hogy az embereknek jobban oda kellene figyelniük környezetükre, s hogy nem szabad megfeledkeznünk azokról, akiknek sokkal rosszabb sorsa van, de mindezt talán 20 percben hatásosabban el lehet mondani, mint másfél órában, amit amúgy is viszonylag kevesen fognak végignézni.
Egyébként a film nagyon erősen épít a kontrasztokra, ami érdekes és jó megfigyelőkről tanúskodik, de időnként ez is eröltetettnek tűnt. Az állatok feldolgozásáról szóló résztől pedig egészen elment a kedvem a hústól. Persze erről is tudomást kell vennünk, csak talán nem egy ilyen filmen keresztül, ilyen formában.
Úgy tűnt, mintha a készítők az élet teljességét, ciklikusságát próbálták volna megragadni, és rengeteg munkát fektettek bele, csak mindezt annyira szubjektíven, konkrét helyzetekre és problémákra koncentrálva, hogy ettől valahogy szétesik az egész.
Kedves Fiók 