Before Midnight

Ezt is megnéztem még néhány héttel ezelőtt, de valahogy nem akaródzott írni róla, mert az első kettőt nagyon szerettem, ezzel kapcsolatban viszont nem igazán tudtam eldönteni, hogy akkor mi is van. Igazából azt hiszem, csalódott voltam olyan szempontból, hogy ha annyi év együttlét után is ott az a sok kétség és probléma, akkor mi értelme az egésznek. Továbbra is reménykedem benne, hogy nem minden kapcsolatnak kell ilyennek lennie, hogy nem kell az legyen a vége, hogy boldogtalan vagyok, de már megszoktalak, éljünk tovább békességben. Mondjuk én még abban is reménykedek, hogy olyasmiből fogok megélni, amivel szívesen foglalkozok, szóval valószínűleg nem érdemes (ilyen téren) rám hallgatni.

Egyébként azt mindemellett fenntartom, hogy voltak borzasztó hiteltelen pillanatok a filmben. Ezek ketten már nem tudnak párt játszani (bár most hogy jobban belegondolok, azelőtt sem kellett nekik), csak a barátságuk jön át az egészből. Még ha azt is akarták sugallni, hogy minden tűznek hűlt helye ebben a házasságban, néhány megnyilvánulásuk akkor is idegesítően rideg volt.

kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s