Eddig nem éreztem szükségét, hogy véleményt nyilvánítsak az egész photoshop cirkusszal kapcsolatban, mert szerintem egyik félnek sincs teljes mértékben igaza. Persze, tisztában vagyok vele, hogy a kép, amelyet a színésznőkkel és modellekkel állítanak követendő példaként, irreális és egészségtelen, de be kell látnunk, van, amit nem kell mindenkinek látnia. Gondolok itt mondjuk a fáradtság jeleire vagy az olyan pillanatokra, amikor nem akar az ember haja együttműködni (hiszen senki nem hozhatja minden pillanatban a maximumot, akkor sem, ha azért fizetik), de nem az alakformázásra. A photoshop szerintem egy nagyon jó eszköz, ha józan ésszel és jóérzéssel használják.
Viszont ez a kép engem is felhúzott. Egyrészt azért, mert úgy néz ki, mintha paint-ben töröltek volna ki darabokat a lányból. Mégis milyen szépségideálnak felel meg a természetellenesen hosszú és vékony kar, vagy a bordák/csípő/nemiszerv egy részének látható hiánya? Ki szerint elfogadható ez? A másik dolog, ami miatt annyira szép az egész, hogy a Target, mert ők felelősek ezért a csodáért, a junior részlegen, gyerekeknek, illetve fejlődésben levő fiatal lányoknak reklámozta a fürdőruhát ezzel a képpel. Persze a kép eltűnt az oldalról, amint cirkusz lett belőle, és elnézést kértek, sajnálatos hibának titulálva az egészet. És ezzel rendben is vagyunk. Azért remélem, kirúgták azt, aki ezt elkövette, vagy legalább nem engedik többé számítógépek és gyerekek közelébe.
Összehasonlítás képpen itt van egy aerie real kampányfotó. Persze nem biztos, hogy ez a helyes megközelítése a dolgoknak, és az sem bizonyítható, hogy ezeken a lányokon valóban nem végeztek módosításokat (nagy részüknek így is tökéletes a bőre és az alakja), de legalább próbálkoznak.