I stood there holding a stuffed black crow I had bought for next to nothing from the Museum of the American Indian. I think they wanted to get rid of it. I had decided to name it Raymond, after Raymond Roussel, who wrote Locus Solus. I was thinking what a magical portal this lobby was when the heavy glass door opened as if swept by wind and a familiar figure in a black and scarlet cape entered. It was Salvador Dalí. He looked around the lobby nervously, and then, seeing my crow, smiled. He placed his elegant, bony hand atop my head and said: “You are like a crow, a gothic crow.”
“Well,” I said to Raymond, “just another day at the Chelsea.”
A sok random módon megjelenő híres ember hihetetlenül feldobta a könyvet (bár néhány találkozáshoz és jelenethez szkeptikusan álltam hozzá), de Robert és Patti bonyolult kapcsolata az, ami miatt nagyon szerettem. Plusz nagyon élveztem a stílusát.
Az elején gondoltam, akkor már hallgatok Patti Smith-t (azelőtt kimaradt), de nem fogott meg. A könyv elolvasása után viszont a zenéjét is közelebb érzem magamhoz.
Kedves Fiók 