Könyvekről – őszi kiadás
Bárki, aki kicsit is ismer, tudja, hogy imádok olvasni, azt viszont már kevesebben, hogy nem olvasok. Legalábbis nem annyit, amennyit szeretnék, vagy amennyit egy könyvmolynak “illene”. Az utóbbi időben igyekszem tudatosan odafigyelni, hogy több időt szánjak erre. Még dolgozok rajta.
Kicsit önmagam ösztönzése képpen is, és mert már rég nem dokumentáltam semmit ezen a téren, íme, a mostanában elolvasott/olvasott/olvasandó könyvek:
1. Nick Hornby: Juliet, Naked
A High fidelity-re életemnek egy olyan időszakában bukkantam, amikor nagy szükségem volt rá, azóta is egyik kedvencem, többször újraolvastam, és aztán Hornby többi könyvét is kézbe vettem, legutóbb ezt. Hangulatában ez hasonlít leginkább ama másikra. Ez is egy szakítás története, melyben a főhős igyekszik kitalálni, mihez kezdjen életének ezzel az új fejezetével. A High fidelity-t továbbra sem veri semmi, de ez is rendben volt.
2. Florence Littauer: Személyiségünk rejtett tartalékai
Külön igyekszem időt szakítani olyan olvasmányokra, melyek nemcsak a lelkemet és a fantáziámat táplálják, hanem segítenek valamiben. Ez éppen önmagam és mások megértésében a négy alap vérmérséklettípus taglalásával. Tudom, hogy nem mindenki ért egyet ezekkel, de én sok szempontból magamra ismertem a leírásokban és példákban.
3. Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül
Nagyon szeretem Murakami írásait, de minden könyvével hónapokig elvagyok, valahogy nem tudom gyorsan olvasni őket. Hangulat kell hozzájuk. Ez is hónapok óta az éjjeliszekrényen várja, hogy befejezzem. Talán majd mostanában. Egyébként novellák vannak benne, férfiakról, nőkkel és nélkülük. Mindenik kicsit másképp meglepő, mint az előző.
4. Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Ezt évekkel ezelőtt olvastam, és beleszerettem. Noémivel régóta terveztünk egy mini könyvklubbot, és ezt választottuk első “alanyunkként”. Első olvasásra a történet ragadott meg, most viszont a hangnem, a nyelvezet, maguk a szavak. Minden este várom, hogy néhány oldal erejéig a fülledt Karib-tengerre repülhessek.
5. Kimberly McCreight: Reconstructing Amelia
Egy jól megírt thriller úgy leköt, mint semmi más, viszont eddig keveset olvastam, ami valóban megmaradt volna (ez volt az egyik), így folyton keresésben vagyok. Ezt egy romány blogger lánynál láttam, és érdekesnek tűnt, bár az interneten eléggé vegyes véleményeket olvastam róla. A román könyvvásáron megláttam, és úgy döntöttem, adok neki egy egy esélyt. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.
6. Markus Zusak: The Book Thief
A telefonomon mindig van egy hangoskönyv, hogy ha éppen nem kiabálnak a buszon, legyen, amit hallgatnom. Legutóbb erre esett a választás, mert már régóta rajta volt az elolvasandó listámon, és örülök, hogy így döntöttem, mert a narrátor Allan Corduner remekül végzi a dolgát, mint a történetet mesélő Halál.
Egy időben ragaszkodtam hozzá, hogy egyszerre mindig csak egy könyvet olvassak, mostanában viszont változik, hogy éppen mihez van kedvem, s ha van, amiből választani, a “nehezebb” olvasmányokat is könnyebben megemésztem.