Beszélgetési témák avagy: gondolatok csevegésről

Az utóbbi időben sokat gondolkodom azon, hogy udvariatlan vagyok-e.

Ha valaki megkérdezi, hogy hogy vagyok, válaszolok, de általában nem kérdezek vissza. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert nem látom értelmét. Nagyon kevés ember van a világon, akinek én őszintén tudok válaszolni erre a kérdésre, és úgy képzelem, hogy ezzel mások is így vannak.

Félreértés ne essék, egy jó beszélgetés egy egész hétre fel tud tölteni, de az udvariaskodó, gyakran üres csevegést nem bírom. Valószínűleg ahhoz van köze, hogy alapvetően introvertált vagyok. Régen sokszor hallottam vissza, hogy beképzelt vagyok, nem köszönök. De az igazság az, hogy vagy annyira lefoglalnak a saját gondolataim, hogy nem veszem észre azt, akinek köszönni kellene, vagy olyan halkan köszönök, hogy nem hallják meg. (Utóbbi egy bonyolult kérdés önbizalomról, személyes térről és a világban elfoglalt helyemről, de abba most nem mennék bele).

Ez talán egy nagyon durva, túlzó kijelentés, de számomra, azok az emberek, akik mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, valahányszor találkozunk, kéretlenül osztogatják a véleményüket, a felszínes, gyakran nem őszinte válaszaimból következtetéseket vonnak le, és joguknak, sőt, kötelességüknek érzik, hogy beleszóljanak az életembe, energiavámpírok. Egy-egy ilyen találkozás órákra le tud meríteni, amit gyakran bűntudat követ, hogy talán mégis velem van baj, talán valóban beképzelt és sznob vagyok, és nem adok esélyt az embereknek.

Az utóbbi időben a szokásosnál is befele fordulóbb voltam, hiányoztak a barátaim, a több órás, mély beszélgetések és filozófálások, ezzel egy időben pedig egyre kevesebb türelmem lett a felszínes csevegéshez. Persze, mint minden, ez is kétoldalú. Mostanában gyakran hagyja el a számat az a mondat, hogy új barátokat kellene szereznem. Ahhoz viszont, természetesen, ismerkedni kell és hát… csevegni. Nem lehet idegenekkel egyből mély filozófiai kérdésekbe fejest ugrani. Vagy lehet? (Igen, lehet. Vannak találkozások, amelyek valószínűleg valahol meg vannak írva, amikor első pillanattól klikkel két ember. De vajon hány ilyen találkozás, ilyen pillanat adatik egy életben?)

De az is lehet, hogy mégis, valóban, egyszerűen csak kedvesebbnek és türelmesebbnek kellene lennem.