Első bejegyzés

Amikor képeket kerestem az évvégi összefoglalóhoz, rájöttem, hogy nagyon keveset örökítek meg a mindennapokból. Általában akkor vesszük elő a fényképezőgépet, ha kirándulunk, vagy ünnepelünk valamit, de az az évnek nagyon kevés százaléka. És bár ezek különleges pillanatok tudnak lenni, az élet nem csak ilyenekből tevődik össze, és jó lehet a többire, a nyugalomra, a csendre, vagy akár a káoszra, a frusztrációkra is visszaemlékezni. Szóval úgy döntöttem, idén több fotót készítek csak úgy, a “semmiről”, és igyekszem hetente egyszer itt a blogon is dokumentálni azt, ami éppen történik, vagy nem történik az életemben. Naplószerűen.

Kedves Fiók,

A megfázás, ami, buzgó igyekezetem ellenére, múlt héten ütötte fel a fejét, a héten is kitartott, így egész héten itthon maradtam, nem mentem dolgozni. Ez azt jelentette, hogy nagyon sok időt töltöttem az ágyban, olvasva vagy filmeket, sorozatokat nézve. Mivel Márti is itthon volt, utóbbihoz társam is akadt, ami jól esett – az ijesztő részek kevésbé ijesztőek, a vicceseken meg nagyobbakat lehet nevetni, ha van az ember mellett valaki. Emellett annyi teát ittunk, hogy hétvégére már mindegyiknek utáltam az ízét, és édességből sem volt hiány (a Nutella ijesztő léptékben fogyott az első napokban).

A január mindig megvisel. Az ünnepek már lejártak, a szülinapom és a tavasz még messze, sötét van és hideg, nehéz motivációt találni bármire is. Ilyen körülmények között jól esett ez az egy hét plusz pihenő, de már hiányzik, hogy kimozduljak, sőt, furcsa mód a munka is, szóval örülök, hogy holnap mehetek (bár az előrejelzések szerint reggel -19 fok lesz, ami elég elrettentő). Igyekszem kihasználni ezeket a zord napokat, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, amire nyáron majd valószínűleg kevesebb időt fogok szánni, mint a spanyoltanulás vagy dokumentumfilmek nézése, és közben nagyon várom a tavaszt.

Üdv, Panni