Könyvekről – téli kiadás

Az utóbbi időben annyira a napi rutinom részévé vált, hogy ha keveset is, de elalvás előtt olvasok, hogy inkább később fekszem le, csak ne maradjon ki. Ez azért is fontos, mert ha dolgom van, és egyenesen a számítógép mellől megyek ágyba, még sokáig forgolódok, nagyon nehezen alszom el (olvastam egyszer egy cikket erről, hogy a sok információtól annyira pörög az agy, hogy nem tud pihenni, ezért jobb elalvás előtt legalább 20 perccel mindent kikapcsolni, és valami mást csinálni – meg akartam keresni a cikket, hogy belinkeljem ide, de nem sikerült megtalálni). Ha viszont olvasok, utána semmi gond az alvással, és reggel is pihentebben ébredek.

A pihentető faktor mellett meg ott van a nyilvánvaló előny is: ténylegesen haladok az olvasnivalóimmal! Sokkoló, tudom. Idén már három könyvet fejeztem be, pedig még egy hónap sem telt el (na jó, decemberben kezdtem el őket, és egy hétig itthon voltam betegen, de akkor is büszke vagyok magamra). 

Mostanában ezek voltak/vannak/lesznek az éjjeliszekrényemen és a táskámban:

1. Szilágyi Júlia: Álmatlan könyv

Ezzel a könnyvel elég vicces a sztori: Múlt hónapban néhány napot Kolozsváron voltam, és úgy jöttem haza, hogy teljesen újjászületett a város iránti szerelmem. Miután hazaértem, feltűnt ez a könyv a polcomon (azon a polcon, amit minden nap látok), és meg mertem volna esküdni, hogy akkor került oda, életemben nem láttam még. Kinyitottam, és dedikálva volt nekem, a szerző által. Ráadásul, mint kiderült, a történet részben Kolozsváron játszódik. Valahogy előkaparásztam az emlékeim mélyéről a rejtély magyarázatát, és rájöttem, hogy voltam a könyvbemutatón, és ott vettem meg, és igen, dedikáltattam is. De ez a véletlen felfedezés annyira furcsa volt, hogy muszáj volt elolvasnom a könyvet (nemrég írtam arról, hogy az ember bevonz dolgokat – az ilyen apróságokra is gondoltam).

Holokauszttörténet és korrajz, de mindenekelőtt családi krónika, és nagyon szépen járja körbe az emlékezés, illetve a rokoni szájhagyomány kérdését. Sajnos nagyon kevés magyar irodalmat olvasok, meg úgy egyáltalán magyarul (íme, most is: egy a hatból), de ez jól esett.

2. David Mitchell: Slade House

Karácsonyi ajándék Mártitól. Kolozsváron bementünk a Gaudeamusba, és választhattam két könyvet, ez volt az egyik. Azóta szerettem volna Mitchell-t olvasni, hogy megnéztem a Cloud Atlas-t, de annak olyan bonyolult a nyelvezete, hogy eltántorított. Ez rémtörténet kísértetházzal, szellemekkel, ami alapjában véve nem vonzana, mert nagyon félős vagyok, de ez valamiért megfogott, tetszett is. Többet kellene olvasnom keleti kultúrákról, látókról és a lélekről – erre a következtetésre jutottam.

3. Jenny Lawson: Furiously Happy – A Funny Book About Horrible Things

Ez volt a legutóbbi hangoskönyvem, és szomorú vagyok, hogy vége lett. Már nem emlékszem, hogy találtam rá, de egyből érdekesnek tűnt: arról szól, hogyan lehet különböző mentális betegségekkel élni. Tudom, hogy nem úgy hangzik, de eszméletlenül vicces. Az a kategória, amikor ülsz a buszon, vagy mész az utcán, és hangosan nevetsz magadban. Az írónőnek, aki maga olvasta fel a könyvet, elég idegesítő hangja van, azt beletelt egy időbe, míg megszoktam, meg maga a személyisége is túl sok néha kicsit (legalábbis az alapján, amit leír magáról), de mindez teljesen mindegy, mert tényleg az egyik legviccesebb olvasmányélményem. Emellett persze néha szívszorító is, de attól csak jobb lesz.

4. George Orwell: 1984

Múltkor írtam, hogy ahhoz képest, hogy mennyire szeretek olvasni, mostanában nagyon keveset olvasok. Ehhez hasonló vallomás: szégyenletesen kevés klasszikust olvastam. Talán azért, mert szkeptikus vagyok a népszerű dolgokkal kapcsolatban, legyen szó könyvről, filmről vagy zenéről. Nem úgy, hogy felvágok, és nekem nem jó az, ami (szinte) mindenki másnak igen, hanem úgy, hogy jobb szeretek elvárások nélkül belevágni dolgokba, leülni egy film elé (ezért nem nézek előzeteseket), vagy kézbe venni egy könyvet. Azt akarom, hogy a kialakított véleményem a sajátom legyen. De azért előbb-utóbb igyekszem a “kötelezőknek” is adni egy esélyt, mert ha valamit annyian szeretnek, abban csak kell lennie valaminek, nem? Végre eljött Orwell ideje is. Eddig nagyon jó, kíváncsi vagyok a folytatásra.

5. Sir Arthur Conan Doyle: The Memoirs of Sherlock Holmes

Feltett szándékom lassan az összes Sherlock történetet elolvasni. Nagyon szeretem, nemcsak a karaktereket, hanem az elbeszélésmódot, a nyelvezetet is, ami különleges hangulatot ad az írásoknak. Most, hogy kijött az új Sherlock szezon, ami inkább csak feleleveníti, mintsem kielégíti a detektívtörténetek iránti szomjamat, ismét aktuális. Egyébként ezek is nagyon jók hangoskönyvben is.

6. Khaled Hosseini: The Kite Runner

Másik karácsonyi ajándék Mártitól. Néhány sorral fennebb írtam, hogy nem szeretek népszerű dolgokat olvasni. Azért vannak kivételek, és ez például az. Annyiszor láttam ilyen-olyan könyves oldalakon felbukkanni, hogy felkeltette az érdeklődésem, főleg, mert azt remélem, hogy segít majd megérteni múltbeli eseményeket, aktuális problémákat és olyan politikai döntéseket, amelyek, ha látszólag nem is közvetlenül, de a mi életünket is befolyásolják.

No, ez egy jó hosszú bejegyzés lett. Ha végigolvastad, és eljutottál idáig, köszönöm a rám szánt időt!