Az utóbbi 2-3 évben nagyon sok problémám volt a gyomrommal. Illetve pontosan nem tudom, mivel, ugyanis nem mentem el kivizsgáltatni magam, mert eléggé szkeptikus vagyok ezekkel a tesztekkel szemben. Szóval inkább igyekeztem kikísérletezni, hogy mitől érzem jól, illetve rosszul magam.
Arra egy idő után rájöttem, hogy a problémáim nagy része stresszalapon jön elő, de addigra már annyira bennem volt az, hogy amennyire csak lehet, megkönnyítsem a szervezetem dolgát, megadjak neki mindent, amire szüksége van, és kerüljem azt, amire esetleg furcsán reagálhat, hogy a kísérletezés, új dolgok kipróbálása szokássá vált.
Idén év elején, valószínűleg az ünnepek össze-vissza evése miatt, nem kívántam a húst, szóval úgy döntöttem, tartok egy húsmentes hónapot. Az a hónap úgy telt el, hogy egyszer sem hiányoltam vagy kívántam a húsból készült ételeket. Jól éreztem magam. Úgy döntöttem hát, hogy csak akkor fogok húst enni, ha valóban megkívánom. A lisztet egyébként is kerülöm, mert mindig az az érzésem, hogy csak felfúj, de nem táplál. Így ismét kezdődött a kísérletezés, alternatívák keresése, új dolgok kipróbálása. Kissé bonyolultnak tűnhet, de én igazából élvezem. Igyekszem változatosan és egészségesen étkezni. Mindehhez hozzájött, hogy az újévi fogadalmaim között, nevezzük így, az is ott volt, hogy idén tartok négy cukormentes hónapot. A március volt az első. Tehát most egy cukormentes, minimális hús- és csökkentett lisztmennyiséget tartalmazó diétán élek. Amikor ezt elmondom valakinek, rendszerint azt kérdezi, hogy jó, de akkor mit eszel. Szóval gondoltam, készítek egy ilyen bejegyzést annak, akit esetleg érdekel.
Íme, egy heti kaja-adagom. (Elnézést a fotók változó minőségéért, de mire vacsorához jutok, már sötét van, lámpafénynél pedig nehéz étvágygerjesztő képeket készíteni.)

Hétfő
Reggeli: Zab- és kukoricapehely magvakkal, kividarabokkal (általában olyan müzlit veszek, amiben szárított gyümölcsdarabok vannak, de azok cukrozottak, így erre a hónapra friss gyümölccsel helyettesítettem) zabtejben, hozzáadott fehérjeporral
Ebéd és vacsora: Itthon készült kínai (hagyma, gomba, sárgarépa, szójaszósz rizstésztával)

Kedd
Reggeli: kakaós chia puding zabtejben gránátalmával, hozzáadott fehérjeporral
Ebéd: borsófőzelék tükörtojással és savanyú uborkával
Vacsora: saláta

Szerda
Reggeli (kép nélkül): vinettás kenyér
Ebéd: gomba salátával
Vacsora: pestós krumplipüré (valószínűleg a legkevésbé fotogén étel – nagyon gusztustalanul néz ki, de finom, becsszó) telemeával

Csütörtök
Reggeli: chia puding banánturmixban almadarabokkal, hozzáadott fehérjeporral
Ebéd: krumplipüré, prézliben sült tofu és savanyú uborka
Vacsora: tofumaradék, kukoricakonzerv, paradicsom

Péntek
Reggeli: ismét zabpehely, ezúttal banánnal is
Ebéd: káposztaleves
Vacsora: rakott krumpli (illetve nekem csak a tojás és a krumpli)

Szombat
Reggeli: hagymás-tofus rántotta paradicsommal és uborkával
Ebéd: gulyás (hús nélkül)
Vacsora: hal töltött tojással

Vasárnap
Reggeli: bundás kenyér vinettával és uborkával
Ebéd: húsleves hús nélkül, sárgarépával
Vacsora: spagetti (hagymás-gombás-paradicsomürével)
Reggel jógázni vagy tornászni szoktam, ezért a reggelimbe, ha éppen nem tojást eszem, növényekből kivont fehérjeport teszek, hogy az izmaim megkapják a szükséges tápanyagokat.
A főétkezések között általában gyümölcsöt, banánt, almát, kivit szoktam enni. Ha megkívánom az édességet, banánturmixot vagy kakaós-mézes chia pudingot eszek. Már csak néhány nap van a cukormentes hónapomból, és már nagyon megennék egy szelet túrótortát vagy valami finom csokit, de azért igyekszem majd azután is gyümölccsel pótolni az édességet.