Budapest I.

image

Múlt héten (ismét spontán módon) eldöntöttük, hogy teszünk egy villámlátogatást Budapesten. A cél az volt, hogy megnézzünk egy kiállítást, ami szeptember 11-ig  volt látható, de ez persze – számomra legalábbis – csak ürügy volt. Ahogy beköszönt az ősz, engem mindig mindig elkezd Pest fele húzni a szívem, szóval ez kiváló alkalom volt, hogy kicsit enyhítse a “honvágyamat”.

image


image

Csütörtökön este érkeztünk. Pénteken délelőtt találkoztam Mannival, utána pedig mentünk is a kiállításra, ami a Millenárison volt. Előtte még beültünk egyet teázni, annak reményében, hogy sikerül

picit felébredni, és nem pislogjuk végig álmosan a tárlatot.

image

image

A kiállítás címe az volt, hogy Gateway to space – Nemzetközi űrkiállítás. Az űrutazás történelméről szólt a Nasa közreműködésével, ehhez képest eléggé nagy csalódás volt. Makettekből, videókból és leírásokból állt, információ volt benne bőven, de mint élmény nem nyújtott túl sokat.

image

image

image

Ezután elmentünk a sziklakórházba. Ott nem lehetett fotózni, viszont az a hely zseniális – már ha szereti az ember az ilyesmit. A második világháború és az 56-os forradalom idején használták, és tele van eredeti használati tárgyakkal. Úgy van berendezve, mintha most is éppen ostrom alatt lenne a város, ami hátborzongató – ablak a múltra.

Szombaton megnéztünk még két kiállítást, és rengeteget sétáltunk. Arról majd jönnek a fotók (jó nagy számban) jövő héten.