Hétfőn leszedték két anyajegyemet, ami azt jelenti, hogy egész héten itthon vagyok betegszabadságon, és végre van időm blogbejegyzést írni. (A karácsonyi bevásárlással még sehogy sem állok, de az más kérdés.) Szóval íme, Torockó, ahol a hónap elején jártunk.
Már hónapok óta készültünk, végül a December elsejés hosszú hétvége tűnt a legjobb opciónak. Első éjszaka lehullt a hó, minden csodaszép lett, és ideális volt az idő a mászkáláshoz.
Felmásztam a Székelykőre! Ki gondolta volna? Lefele jövet azon poénkodtunk, hogy néhány évvel ezelőtt pénzért sem mentem volna fel, most meg élveztem is. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez még nem igazi hegymászás, de nálam ez is óriási előrelépés, és büszke vagyok magamra, hogy egyre több minden fér bele a komfortzónámba.
A sötétség még mindig nem. Attól még mindig csúnyán csinálok, ha este mászkálunk erdőben/hegyen, de dolgozok rajta.
A fenti két kép között néhány perc és néhány méter a különbség. Egy kis napsütés csodákra képes.
Felmentünk a torockószentgyörgyi várba is. Hazafele én kicsit elvesztődtem szó szerint meg átvitt értelemben is. Az izlandi út miatt folyton nagyon érzékeny vagyok, és szinte bármin elbőgöm magam. Várom a változást, de félek is tőle, természetesen.
Összességében nagyon jó hétvége volt, és kellett is a feltöltődés, mert ez a december egy érzelmi hullámvasút. Persze nagyon sok jó is van benne. Alig várom már a hétvégét, hogy Márti is hazajöjjön, és együtt legyen a család.
Üdv, Panni
Kedves Fiók 