Szinte napra pontosan. Öt hónapja, hogy nem írtam ide semmit. Hogy miért? Megváltoztak a prioritások. Találtam egy új hobbit. Mindegy, hogyan nevezzük, a lényeg ugyanaz: nem szántam rá időt. Most meg percek óta pötyögöm ezt a bevezetőt, kitörlöm, újrafogalmazom… Nehéz ismét belelendülni.
2011 óta írom ezt a blogot. Az elején online naplónak indult, aztán egyféle pinterestként használtam, mielőtt még divat lett volna a pinterest, összegyűjöttem ide mindent, ami tetszett, filmeket, amiket megnéztem, könyveket, amiket elolvastam, ruhákat, amiket szívesen hordtam volna… mindent. Majd elkezdtem ismét vizuális naplóként használni, először az akkori fotós barátom képeivel illusztrálva a mindennapjaimat. Majd én is egyre gyakrabban ragadtam kamerát.
Ezután jött az instagram-láz, egyre több időt töltöttem vele, elkezdtem kicsit kísérletezgetni, többet fotózni önmagam, beszippantott az egész. Most éppen instagram detoxon vagyok, úgy éreztem, így év végére kicsit félre kell tennem, újra kell gondolnom, hogy mire akarok időt szánni és milyen szándékkal. Az instagramban elkezdtem az üzletet látni, és a követő szerzésre fókuszálni, jövőbeli kollaborációk reményében. Ami még nem lenne világvége, őszinte tudtam maradni és hű önmagamhoz, de közben sok minden mást elhanyagoltam, például a blogot, pedig ez volt az első nagy szerelmem.
Szóval most itt tartunk, hetek óta azon dolgozok, hogy a blogot helyre pofozzam – ami azt jelenti, hogy platformot váltottam, átnézem a meglévő 1200+ bejegyzésemet, törlöm azt, amit már nem tartok érdekesnek vagy érvényesnek, átszerkesztem a többit. Szeretném, hogy megmaradjon valami abból az útból, amit a közel nyolc év alatt itt megtettem, de csak a nagyon személyes részeket fogom megtartani.
Jövőre azt szeretném, ha először is be tudnám pótolni az idei elmaradásokat, írni Izlandról, a kirándulásaimról, a változásról és fejlődésről, amin keresztül mentem az elmúlt egy évben, majd ismét rendszeresen frissíteni az internetnek ezt a sarkát.
Az igazság az, hogy kissé szorongva és bűntudattal írom ezeket. Tudom, hogy nem én meg a blogom vagyunk a világ közepe, és kevés embernek hiányoztak úgy igazán a bejegyzéseim, én mégis szomorú vagyok és csalódott, amikor a 2018-as archívumomat nézem. Elősorban mindig magamnak írtam, szeretem visszaolvasni a régi gondolataimat, látni, mi zajlott azon a ponton a fejemben és az életemben.
Most a “takarítás” során előkerült egy régi bejegyzés. Nem emlékszem pontosan, mi volt a kontextus, hasonló “gondjaim” lehettek, mert azt írtam, fura, de úgy érzem, ha a blogomban rend van, akkor az életemben is. Most megint valami ilyesmit érzek, szóval igyekszem rendet rakni.
Kedves Fiók 