Júniusban úgy döntöttem, elmegyek néhány napot valahová egyedül. Még soha nem csináltam ilyent. Persze, Izlandra egymagam jöttem, de az más volt, megtervezni egy utat, felfedezni egy ismeretlen várost egyedül új kaland, új kihívás. Mindenkinek ajánlom.
Először is megnéztem, hová vannak olcsó járatok Reykjavíkból. Lengyelországban több opció is volt, végül azért esett Gdańskra a választásom, mert közel van a tengerhez, és úgy terveztem, hogy akkor már strandolok is kicsit – erről majd egy következő bejegyzésben.
Barangolás
Talán már említettem, de szeretek úgy kirándulni, hogy nincsenek elvárásaim, nem ragaszkodok görcsösen egy tervhez vagy listához. Azért kiválasztom előre, hogy mire vagyok kíváncsi, de aztán amikor ott vagyok, többnyire hagyom, hogy a lábaim vigyenek, amerre menni akarnak. Gdańskban például fogalmam sem volt, hol kell leszállnom a villamosról (a hostel a külvárosban volt), csak kinéztem egy szimpatikus megállót, és néhány perc múlva már a központban is voltam.
Ezek a mézeskalács házikók jelentették számomra a város fő vonzerejét – egyszerűen imádom őket.
Itt kezdtem el kísérletezni saját magam fotózásával.
Az óváros rész, amit teljesen újra kellett építeni a II. Világháború után, viszonylag kicsi és hamar bejárható. Érdemes elveszni a kis utcáin az épületek homlokzatait nézve.
A Motława folyó mindkét partja megér egy sétát.
Beülős
Mivel Izlandon keveset járunk kávézókba, vendéglőkbe (vagy mert nincs, vagy mert drága), amikor kirándulok, mindig előre kinézem, hová szeretnék majd beülni. A három fő szempontom: legyenek vegetáriánus opciók, kellemes legyen a hely és ne túl drága. Utóbbi szerencsére nem volt probléma, a lengyelországi árak hasonlóak a romániaiakhoz, Izlandhoz képest úgy tűnt, mintha minden ingyen lenne.
Ez nagyon bután fog hangzani, de igazából csalódott voltam, hogy nem tudtam többet enni, a kinézett helyeknek felébe sem jutottam el. Rengeteg a kedves hely és a finom étel.
Mono Kitchen a központban.
Crepes Naleśniki – zseniális palacsintázó, mintha egy Wes Anderson film díszlete lenne, és horribilis indokalatlan mennyiségű palacsintát adnak. Azért mind megettem. A pincér ki is kijelentette, hogy büszke rám.
A cudar izlandi időjárás után hihetetlenül jó volt teraszokon limonádézni.
Az összes közül talán ez volt a kedvencem: Sztuka Wyboru. Eléggé távol van a központtól, viszont zseniális a hangulata. A könyvesbolt közepén van a pici “konyha”, egyesek a kávéjük mellett dolgoznak, mások csoportos projekteket készítenek, míg te a reggelidet majszolod. Az emeleten pedig egy csodaszép üzlet van, ahonnan mindent meg akartam venni.
Egyedül a nagyvilágban
Mint mondtam, ez volt az első alkalom, hogy teljesen egyedül mentem el kirándulni, több napra, egy másik országba, amelynek ráadásul még a nyelvét sem ismerem. Csodálatos, felszabadító érzés volt. Igen, időnként kézzel-lábbal magyaráztam el, hogy mit akarok, volt, hogy taxiznom kellett, mert a vonatállomáson egyszerűen nem akarták megérteni, hová szeretnék jegyet venni (Gdańskban a városon belül is lehet vonattal utazni), de a nap végén nagyon büszke voltam magamra, hogy mindent megoldottam különösebb stressz vagy kellemetlenségek nélkül.
Én mindig jól elvoltam, soha nem unatkoztam egyedül. Természetesen más az, amikor egy számodra kedves személlyel utazol, közös emlékek születnek, amelyeken még évek múlva is tudtok nevetni. De annak is megvan a hangulata, amikor az ember felteszi a fülhallgatót, bekapcsolja a kedvenc zenéjét, és végigfotózza a századik macsaköves utcát is.
Kedves Fiók 