Január 8. régóta be volt karikázva a naptáramban, aznap ugyanis végre meglátogatott Márti, és tíz! egész napig élvezhettem a társaságát. Ezek a fotók egy ilyen napon készültek, amikor ráadásul még az idő is jó volt.
Izlandon kirándulni nem mindig könnyű. Főleg télen. Főleg, ha az ember lányának jogosítványa sincs. De ezen a napon minden összejött, az egyik lakótársam csatlakozott hozzánk (értsd: hajlandó volt hordozni minket) és még a nap is kisütött. Varázslatos volt, mondom én.
Egy egésznapos programot sikerült szervezni néhány kilométerre a házunktól. Elsőként a szomszéd falu mellett levő hegy tetejére másztunk fel, ahol egy kráter tó van. Hihetetlen látvány volt a napfelkeltében.
Mintha a Jurassic Park forgatási helyszínén lettünk volna, a színek, a csend, a kilátás mind-mind varázslatos volt. A helyiek szerint télen néha teljesen befagy a tó, és azok, akik bemerészkednek a közepére, beláthatnak a kráter belsejébe.
A hegyről lefele menet megálltam lovakat fotózni. Egyszerűen nem tudom megunni őket.
A környékünkön nem sok étterem van, de amit eddig próbáltunk, azt mind nagyon szerettük. Ez Izland egyetlen gombafarmja, ahol egész évben termesztenek sci-fi körülmények között (egy alkalommal bevittek megmutatni, és zseniális volt, a természet és a technológia csodálatos találkozása). Nem mellékesen tartozik hozzá egy étterem is, ahol bármilyen mennyiségben lehet gombalevest enni (mást is, de mi mindig leragadunk a levesnél).
Ebéd után átmentünk a Titkos Lagúnába emészteni. Az a hely továbbra is az egyik kedvencem (az első találkozásunkról itt olvashattok) és elégedetten néztem, ahogy a többiek is elengedik magukat a forró hullámok között. Mártinál külön pluszpontot szereztek a “puha” kavicsok a medence alján, és hogy nem volt sós a víz. A napot fagyival zártuk egy másik kedves helyen, egy közeli farmon.
Nem győzöm elégszer mondani, mennyire szeretem ezt az országot, és fantasztikus volt elvinni Mártit a kedvenc helyeimre. Már írtam arról, milyen új dimenziókat nyitott meg előttem az egyedül utazás (az egyedül világgá menésről nem is beszélve), de azért mégiscsak van valami a közös élményekben. Mártival még mindig hatalmasakat nevetünk a spanyolországi kirándulásunkon (jönnek a blogbejegyzések – ígérem).
Kedves Fiók 