Lassan éjfél van, rég aludnom kellene, és még a napi jóga is hátra van, de órák, sőt, napok óta olvasok, böngészek, rágódok, valami nem hagy nyugodni, írnom kell hát róla.
Ami biztos, hogy elindult egy folyamat bennem. Valahol ott kezdődött, hogy felelősségteljesebb életet akarok élni. Hogy ez pontosan mit jelent, az akkor még nem volt világos, még most sem teljesen az, bár már több körvonala rajzolódott ki. Az első az anyagiak volt, hogy azért mégsem kellene egyik hónapról a másikra élni, főleg egy izlandi fizetéssel nem (ez valószínűleg megér egy külön bejegyzést, hogy mit is jelent sokat és keveset keresni, és hogy mennyire nem tudunk a pénzzel gazdálkodni; főleg én). Aztán lassan kezdett átszivárogni az életem minden területére. Hogy mit eszek. Hogy mit veszek fel. Hogy mennyi műanyagot használok.
Elkezdtem dokumentumfilmeket nézni, könyveket és blogokat olvasni, interjúkat hallgatni, és valahogy párhuzamosan lettem egyre szomorúbb és egyre bizakodóbb. Szomorú amiatt, hogy mennyire nem tiszteljük a környezetünket, a bolygónkat, az állatokat, egymást és magunkat. Bizakodó amiatt, hogy ez egyre több embernek tűnik fel, egyre több a kezdeményezés, szervezet és vállalkozás, ami próbál ez ellen tenni. A zero waste, eco-friendly, sustainable, ethical, cruelty-free egyre népszerűbb szavak, több és több újságcikkbe, youtube videóba és háztartásba kezdenek beszivárogni, és szerintem ez a valaha volt legvagányabb trend. De komolyan, mi lehet annál izgalmasabb, szebb, menőbb, mint hogy vigyázunk a bolygóra, amin élünk, megmentjük a veszélyeztetett állatokat és teszünk azért, hogy mindenki emberséges körülmények között éljen?
Az utóbbi időben gyakran találtam magam vita kereszttüzében, ha feljött ez a téma. Különösen az egyik kollégámmal szoktunk ezen összeszólalkozni, mert azt, hogy én elkezdtem vászon szatyrokat használni a bevásárláshoz, valahogy a saját szokásai feletti kritikának vette, és egyből védekezni kezdett. Aztán meg azt kérdezte, hogy mi értelme van egyetlen szokásomon változtatni, ha attól még mindig használok műanyagot. Erre mindig csak azt tudom mondani, hogy sok kicsi sokra megy.
És mivel ez a blog évek óta része az életemnek és a mindennapjaimnak, szeretném ezt az utat itt is dokumentálni. Valószínűleg hosszú lesz és göröngyös, de csak akkor nem haladunk, ha nem indulunk el (hű, micsoda szép kliséhalmaz). Szóval innen jön ez az új rovat, nevezzük így, és innen a neve is: ZÖLD – Zéró Övezet Lelkes Dilletánsoknak. Remélem, hasznosnak és/vagy érdekesnek találjátok majd, de ha hülyeségeket írok, azt is nyugodtan megmondhatjátok, igyekszem mindenből tanulni.
Legyen egy önmagunkkal és a környezetünkkel kedves(ebb) 2019-ünk!
Kedves Fiók 