Amikor nyaralási célpontot kerestem, egyértelmű volt, hogy olyan helyre szeretnék menni, ahol, ha fürdeni nem is lehet, legalább egy kis napfényt érezhetek az arcomon. Egy napra elhagytam hát a nagyvárost és átvonatoztam Sopotba, hogy homokba dugjam a lábam.
Sopot egy rövid vonatútnyira van Gdańsktól, de teljesen más a hangulata. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a Fekete-tenger partján lennék egy az átlagnál rendezettebb és tisztább üdülővárosban
Izland után vállpántos blúzokban járkálni, teraszokon limonádét inni és a nap elől az árnyékba bújni maga volt a csoda. Amikor a tengerparton lehúztam a cipőm és beleléptem a forró homokba, hihetetlenül boldog voltam.
Megkértem egy gyerekével napozó anyukát, hogy figyeljen a cuccaimra, míg bemegyek a vízbe, mire azt mondta, hogy ő nem ajánlja, mert nagyon piszkos, és beteg lehetek. Valószínűleg túlzott, de tény, hogy egy-két ember lézengett csupán a habok között, szóval jobb félni alapon inkább én sem merészkedtem be (vicces, mennyivel óvatosabb lesz az ember, ha tudja, hogy minden bacilust Izlandra kell visszahoznia, és nem tud majd minden aprósággal csak úgy orvoshoz menni).
Napozás után sétálni mentem, és találtam egy parkot és árnyékot! Az ember sír, hogy folyton esik, és melegre vágyik, aztán egy fél óra napon ülés után már elbújna – jellemző.
Sopot nagyon kellemes meglepetés volt, ahogy Lengyelország egészében is (már amennyit láttam belőle). A pozitív benyomáshoz hozzájárult az is, hogy az árak nagyon barátságosak, de a szolgáltatások minőségi mégis “nyugatias”, egyetlen rossz szavam sem lehet semmire. Az emberek kedvesek és segítőkészek, még ha nem is mindig találtuk meg a közös nyelvet.
Érdekes, mennyire más perspektívába tudja helyezni a dolgokat, ha az ember elszigetelve (szó szerint) él sok mindentől, felüdülés volt például, hogy bármikor elmehettem moziba, az izlandi jegyárak töredékéért, amit ki is használtam, és minden este beültem egy filmre.
Fura most ezeket a képeket visszanézni, időben és térben egyaránt nagyon távolinak tűnnek, miközben az izlandi télben ülök, és odakint süvölt a szél. De ezért is szeretem ezt a blogot, összegyűjthetem és visszanézhetem a kedves emlékeket, és egy pillanatra ismét a napsütéses tengerparton érezhetem magam.
Kedves Fiók 