Barcelona és Palamós

Hamarosan újabb kalandok elébe nézek (tudom-tudom, fene egye a jó dolgomat), de addig is gondoltam, pótolom kicsit az elmaradt úti beszámolókat, mert annyi szép fotóm van, kár lenne, ha örökre a számítógépemen porosodnának.

Tavaly a sok minden mellett sikerült rendesen elhanyagolni a blogot, de most, hogy itthonról dolgozok és flexibilisebb tudok lenni, igyekszem több időt szakítani a szerelemprojektjeimre, mint amilyen a Kedves Fiók is.

Barcelonába 2018 őszén mentünk el Mártival, azután, hogy itthon is kirándultunk egy kicsit. Kolozsvárról utaztunk együtt, én meg végigcipeltem fél Európán az új bőröndömet, tele olyan cuccokkal, amiket Izlandra akartam vinni.

Úgy osztottuk az időnket, hogy várost is lássunk és pihenjünk is, a nagyváros után néhány napot a tengerparton is tölöttünk. Barcelonában előre összegyűjöttem, hogy mit érdemes megnézni, de nem jutottunk el mindenhová, ami a listánkon volt. Igazából nem is nagyon stresszeltünk ezen, legtöbbször elindultunk reggel egy irányba, és azt néztük meg, ami útba esett. Mindenhová gyalog mentünk és egy idő után sokat nevettünk azon, hogy Barcelonában minden húsz percre van.

Imádtuk a kis utcákat, a mediterrán építészetet, különösen Gaudí munkáit. A Sagrada Familíába nem mentünk be, mert már nem volt jegy, a Güell Park külső, ingyen is látogatható részén viszont eltöltöttünk egy fél napot az óriási kaktuszok között sétálva. Az én személyes kedvencem a parkban található Gaudí múzeum épülete volt és a Casa Batlló, ami teljesen elvarázsolt.

Összességében viszont nekem kissé csalódás volt a város. Talán amiatt, mert azóta készültem, hogy először láttam a Vicky Cristina Barcelona-t, vagy még azelőtt, a L’auberge espagnole-t. Romantikus képzeteim voltak a városról, ehhez képest a valóság sokkal mocskosabb, zajosabb és büdösebb volt, de az is lehet, hogy addigra már inkább csendre és nyugalomra vágyott az izlandi tempóhoz szokott lelkem.

Talán ezért is éreztem magam jobban abban a kis tengerparti faluban, amit teljesen random módon, a szálláslehetőségekhez igazodva választottunk, és ahol a legtöbb napon csak mi és néhány nyugdíjas voltunk a parton. Az egyetlen hátránya a helynek az volt, hogy mivel már szezonon kívül voltunk, ennivalóból (főleg vegetáriánus opciókból) nem volt túl nagy választák, bár visszatekintve ez sem tűnik hátránynak, ugyanis ennek a hiányosságnak köszönhetünk néhányat a legnagyobb nevetéseink és legemlékezetesebb pillanataink közül.

Itt sokat sétáltunk, úsztunk és napoztunk, szívtuk magunkba a D vitamint, olvastunk, időnként vitáztunk, de sokszor sírva röhögtünk. Jó dolog az, amikor az embernek egy életre van útitársa, aki azonnal készen áll egy új kalandra.

Amikor a napokban mondtam Mártinak, hogy végre megírom ezt a blogbejegyzést, azt kérdezte, ennyi idő után emlékszek-e még, hogy mit csináltunk. De aztán végignézve a képeket a telefonján, ugyanazokat a részeket emelte ki, amik nekem is megmaradtak, és ismét jókat nevettünk. Egyedül is jó utazni, teljesen másképp él meg dolgokat az ember, de élményeket felidézni mindenképpen szórakoztatóbb társaságban.

kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s