A kevesebb több

2018 végén, amikor elkezdtem környezettudatosabb lenni, volt egy terület, amit sehogy sem kerülhettem ki: a vásárlásmániám. Mindig is imádtam a ruhákat, gyerekként az volt a kedvencem, amikor a Svédországban élő keresztszüleimtől kaptunk egy zsák holmit. Tiniként a turkálásra szoktam rá, Izlandon meg az első fél évben elkezdtem mindenfélét összerendelni. Rengeteg ruhám volt.

Tavaly év elején elhatároztam hát, hogy 2019-ben 19 ruhadarabot fogok vásárolni, cipőt, fehérneműt, kiegészítőt beleértve. Emellett azt tűztem ki célul, hogy csak fenntartható, etikus cégektől vagy turkálókból vásárolok. Nem csak a darabszámon (ami tudom, hogy nem feltétlenül számit kicsinek) és a származási helyen volt a lényeg, főként arra próbáltam figyelni, hogy a megvásárolt darabokat mind nagyon szeressem, ne impulzus-szerzemények legyenek, hanem olyasmik, amit tényleg nagyon akartam. Ezért ritkán vásároltam meg valamit, amit aznap láttam meg, legtöbbször aludtam rá néhányat. Egy új, tudatosabb vásárlási szokást szerettem volna kialakítani.

Ami a konkrét kritériumokat illeti, csak nagyjából sikerült betartanom (bár a „csalásra” csak akkor jöttem rá, amikor összeszedtem mindent a fotókhoz), ami viszont a tudatosabbá válást illeti, úgy érzem, ott teljes sikerrel jártam. Oldalakat lehetne írni a vásárlás pszichológiájáról, ezt sokan előttem már meg is tették, én inkább csak annyit mondanék, hogy van az a kis, néhány másodpercig tartó endorfinadag, ami a vásárlás pillanatában szabadul fel – én hajszoltam azt. Valahányszor rossz kedvem volt vagy unatkoztam, vásárolni akartam és a legboldogabbá a szép ruhák tettek. 

Az, hogy erről már múlt időben tudok írni, nem annak a kihívásnak köszönhető, ami elé tavaly állítottam magam. Az egész év a tanulásról, befele fordulásról, önmagam megismeréséről szólt, aminek eredményeképp kiegyensúlyozottabb lettem. Ha most rosszul érzem magam, meditálok, olvasok vagy hallgatok valamit, igyekszem feltöltődni. Persze még mindig vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen csak nagyon vágyom valami új, szép tárgyra, de ez mostanában inkább akkor fordul elő, amikor impulzusszegényebb időszakom van, amikor egy ideig semmi izgalmas nem történik – mint például most a karanténban. Szerencsére ezt most kiélhettem abban, hogy a lakásunk számára vásároltam.

A tavaly vásárolt ruhákra visszatérve, a 19 helyett 18+2 vagy 20 darab sikerült, attól függ, hogy vesszük. Mint néhány napja rájöttem, az elején még beleszámoltam a táskákat, aztán egy ponton úgy döntöttem, hogy nem fogom, elfelejtve, hogy azelőtt már vettem egyet. Ezt figyelembe véve, a következő darabokat szereztem be: egy kezeslábas, három ruha, három felső, három szoknya, három melltartó, három pár cipő, egy sapka, egy kalap és a két táska.

Vászonszerelem

Az első lenvászon ruhámat, egy földig érő, piros csodát 2018 végén vásároltam meg. Kevés alkalommal viseltem, nem az a darab, amit csak úgy magára dob az ember, de mindig nagyon különlegesnek érzem magam benne. Ezzel kezdődött a lenvászon iránti szerelmem, ami mai napig tart. A vászon az egyik legfenntarthatóbb anyag, ami nem utolsó sorban a test számára is kényelmes és egészséges, hiszen teljesen természetes. A piros ruha után jött még egy narancssárga és egy zöld (Cotton Candy Wear), valamint a zöld kezeslábasom, egy top és szoknya kíséretében (Linen Fox). Utóbbi három túl nagy volt nekem, így sokáig egyiket sem hordtam. A kezeslábast ősszel aztán elővettem és az egyik kedvenc viseletemmé vált, viszont a szoknya és a felső továbbra is a szekrényben pihen. Egyelőre sajnálok megválni tőlük, mert csodaszép a színük és az anyagjuk, abban reménykedek, hogy sikerül majd átalakíttatni őket.

Ezeket a ruhákat soha nem szoktam kivasalni, ami tudom, hogy sokak számára megbotránkoztató, de én szeretem, amikor ilyen  „viseltes” kinézetűek.

Etikusság

A fenntarthatóságra való törekvés nagyon sok utánajárással és kutakodással jár. Tudom, hogy van, aki számára ez elrettentő, de én nagyon élvezem. A lényeg szerintem, hogy ne ijedjünk meg a sok információtól és ne görcsöljünk rá dolgokra: amit tegnap nem tudtál, azon nem tudsz változtatni, de ma megpróbálhatod jobban csinálni.

Így kezdtem el például arról tanulni, hogy mitől lesz fenntartható és etikus egy divatmárka és vállalkozás. Ha érdekel a téma, ajánlom a The True Cost című dokumentumfilmet (írtam egyszer egy ajánlót is róla). Röviden összefoglalva: nincs olyan, hogy olcsó termék. Amit mi pár lejért vásárolunk meg, annak valaki más fizeti meg az árát: a varrónők, akik éhbérét, embertelen körülmények között készítik el, vagy a következő generáció, akinek szeméthegyek között kell majd élnie – rossz minőségű, mérgező anyagokat kibocsátó, nem lebomló anyagokból készült ruhák hegyei között.

Először természetesen az amerikai kisvállalkozásokkal ismerkedtem meg, akiknek jobb a marketingje (Dazey LA, Wholesome Culture), tőlük vásároltam a narancssárga polómat és táskámat, illetve a zöld felsőt, amit levágtam, mert tetszett a színe és a mintája, de nem szerettem magát a polót. Szintén az interneten bukkantam rá a Hara márkára. Ők bambuszból készítenek pihe-puha fehérneműt, amiről el is feledkezel, hogy viseled. Tőlük két melltartót is vettem.

Fenntarthatóan és etikusan készült cipőt találni már egy picit nagyobb kihívás. Nem lehetetlen, de nagy befektetés. A rózsaszín gumicsizmámat (Lemon Jelly) egy izlandi boltban találtam, a szandált (Deux Mains) és a bokacsizmámat (The Root Collective) internetről rendeltem. Mindhármat nagyon szeretem, utóbbit még az izlandi időjárási körülmények ellenére is annyit hordtam, hogy nemrég ki kellett cserélni a sarkát, mert elkopott. 

Itt ki szeretnék térni valamire, amit szerintem fontos szem előtt tartani. Az, hogy valami drága, nem feltétlenül jelenti, hogy hiper-szuper minőség, vagy hogy örökké fog tartani.  Jobb esetben azt jelenti, hogy a készítésénél nem sunyiskodtak el semmit. Nem olcsó, megkérdőjelezhető forrásból származó alapanyagokat használtak, és rendesen megfizették a munkásokat. Van olyan H&M felsőm, amit évek óta hordok. Nem azért nem vásárolok onnan többet, mert gyengék a ruháik, hanem mert nem tisztelik a Földet és a munkásaikat, csak a profitra hajtanak. 

A másik dolog, amit fontos kihangsúlyozni, hogy környezetkímélő módon készült dolgokat rendelni a világ másik feléről ökológiai öngól. Szándéknak szép, de az eredmény erősen megkérdőjelezhető. Ezt nem ítélkezésképpen írom, én is csináltam, időnként még mindig ehhez a módszerhez folyamodok, de a szállítás során termelt CO2 sajnos keresztülhúzza a szép zöld számításainkat. Hacsak lehet, előbb mindig a helyit kell választani.

A szuvenírek

Ha már utazik az ember és szeretne valami emléket hazavinni, jó hasznos dolgokat választani. A fogyasztható dolgok mindig nyerőek, családtagoknak, barátoknak én általában azt szoktam hozni, magamnak viszont néha ruhaneműt veszek. Így szereztem be például egy svéd outletből az Adidas sportmelltartómat. A kedvenc rózsaszín fejfedőm pedig egy igazi skót gyapjúsapka. Nem tudom olyan stílusosan viselni, mint az ottaniak, viszont iszonyatosan meleg. Plusz, pontosan emlékszem, hogy melyik utcán, melyik boltban vettem – nagyon kedves emlék.

A sárga hátizsákomat Pesten vettük novemberben. Ez sok szempontból különleges: Eszti grafikája van rajta és azon a Kiskertpiacon vettem, ahová Henry is elkísért, és ahol a medvés nyakláncomat is átvettük. Emellett nagyon praktikus darab, itthon a faluban, ha nagymamámékhoz vagy sétálni megyünk, mindig ezt használom.

Turkálósdi

A használt ruhák iránti szenvedélyemből nem sikerült kigyógyulni, viszont nagymértékben lecsökkentettem. Itt például sokat segített, hogy korlátozott a 19 darabszám, így hiába volt valami olcsó, csak akkor vettem meg, ha valóban nagyon tetszett. Így szereztem be például a kalapomat, amit Pesten találtam, az agyonhordott csíkos ruhámat, amit Kolozsváron vettem, illetve a szürke és lila szoknyámat is. Utóbbi kettőt (összesen) négy lejért találtam egy vásárhelyi turkálóban. 

Az igazság az, hogy az ár ezeknél a vásárlásoknál ritkán volt döntő tényező, bár fontos, hogy abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy megengedhettem magamnak a drágább darabokat is. Tisztában vagyok vele, hogy ezt nem mindenki teheti meg. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a tudatos vásárlás a gazdagok kiváltsága. Turkálóban is lehet nagyszerű darabokat találni, az etikus cégek termékeire meg érdemes gyűjteni, és csak akkor megvásárolni valamit, ha valóban beleszerettél. 

Idén ezt már én is másképp csinálom. Szigorítottam a tavalyi feltételeimen, 2020-ban maximum 12 darabbal szeretném bővíteni a ruhatáram (ismét cipőket, táskákat és kiegészítőket beleértve, ezúttal viszont kivettem a fehérneműt a sorból), kizárólag Európában készült (új) termékeket szeretnék vásárolni, és a turkált ruhák esetében is igyekszem szigorúbb lenni és a természetes anyagokat keresni.

Amikor szemet vetek egy új ruhára, már nem csak azt nézem, hogy tetszik-e, hanem arra is figyelek, hogy passzol-e a már meglévő darabjaimmal, van-e, amivel felvennem. Sokáig nagyon fontos szempontnak tartottam azt is, hogy előnyös-e a testalkatom számára, jól fog-e állni, ma már viszont ezt rugalmasabban kezelem, és inkább azt tartom szem előtt, hogy jól érezzem magam az adott darabban. Ezért nem hordok például már miniszoknyákat, bár nem is olyan régen imádtam őket: a kényelmet részesítem előnyben, és nem akarok azon gondolkozni, hogy vajon kilóg-e éppen a fenekem. 

Mindezekhez azért azt is hozzátenném, hogy nem csak azokkal a darabokkal gazdagodtam idén, amit a fotókon látsz  – amit ajándékba kaptam, azt nem számoltam ide. Viszont, míg korábbi években zsákszámra hoztam haza például Kinga barátnőmtől általa már megunt ruhákat, most már igyekszem csak azt elfogadni, amit biztosan fel fogok venni.

Az öltözködés az önkifejezés egy meghatározó formája. Ma már nem feltétlenül értek egyet az „első benyomás csak egy van” és „a ruha teszi az embert” mondásokkal. Egyrészt, mert ezek egy borzalmasan felületes társadalommodellt promoválnak, másrészt mert szerintem a pozitív kisugárzás az önbizalomból (is) jön, magabiztosnak lenni pedig nehéz, ha nem érzed jól magad a bőrödben és a ruháidban. Szóval az én tanácsom igazából az, hogy vásárolj tudatosan, figyelj a belső hangodra és élvezd a folyamatot!

A fotókat Henry készítette.

Hogyha kíváncsi vagy néhány vicces kulisszák mögötti képre, látogass át a Patreon oldalamra. Már az egy eurós havi támogatással elérheted őket. Köszönöm, hogy hozzájárulásoddal segíted a kreatív önmegvalósításomat!

kedvesfiok

3 gondolat “A kevesebb több” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s