Szerda este elmentünk sétálni és találtunk egy csodálatos árpamezőt a falu határában. Még egy őzet is láttunk, de nem volt nálunk fényképezőgép, ezért megbeszéltük, hogy másnap visszatérünk. Már egy ideje terveztünk egy hajnali „fotótúrát”, és a ez kiváló alkalomnak tűnt.
Fél hatkor keltünk, ami kicsit későnek bizonyult, hatra értünk ki a helyszínre és már egészen magasan járt a nap. Köd gomolygott a völgyben (amit egyébként Szent Péter gödrének hívnak), így a napfelkeltét valószínűleg amúgy sem láttuk volna, volt viszont egy érdekes hangulata a helynek. Előző este azt mondták, bátrak vagyunk, hogy csak úgy kimegyünk oda sétálni, mert medve is szokott járni arra, amitől én eléggé nyugtalan lettem, Henry viszont örült – amióta idejött, várja, hogy medvét lásson.
Kis idő elteltével felszállt a köd és arany napsugarak terítették be a tájat, énekeltek a madarak, ébredezett a táj. Varázslatos volt az árpamező a reggeli fényben, fotózás szempontjából viszont eléggé hamar kimerítettük a témát. Hónapok óta próbálunk lencsevégre kapni egy fácánt, most is hallottunk többet is, így elkezdtük őket „vadászni”. Közben mozgásra lettem figyelmes az egyik kukoricatábla szélén, nemsokára pedig két őzfeneket láttunk fel-felbukkanni. Egyikük egészen közel merészkedett, mint utólag kiderült, elterelte a figyelmünket, míg a társa(i) biztonságban megkerült(ek) minket.
Miután az őzek továbbálltak, egy ideig lestük még a fácánt, utána hazaindultunk. Figyeltük a nyomokat a sárban és találtunk néhányat, ami valóban medvemancsra emlékeztetett, de a randevú elmaradt. Henry csalódott volt, én örültem – a medve előző éjszakai említése után éjjel azt álmodtam, hogy három oroszlánkölyök rohant le minket a mezőn, és meg akartak enni, de minimum a fényképezőgépemet szerették volna elvenni…
Sem medvével, sem oroszlánokkal nem találkoztunk, épségben hazaértünk, reggel nyolc előtt már megvolt az ötezer lépésünk. Talán hamarosan visszatérünk és a napfelkeltét is elcsípjük.
A közeli fotókat az őzről Henry készítette.
Kedves Fiók 