vár-os-néz-ő-ben

Egy hónapja, hogy a szebeni kalandjainkról írtam és megígértem a folytatást, de valahogy úgy repül ez a nyár. Hiába hosszabbak a nappalok, csak kapkodom a fejem a teendők között és sehogy sem jut idő mindenre. Az utóbbi időben mondjuk igyekeztem is lassabbra venni a tempót és kevesebbet őrlődni a teendőim listája fölött.

Azért szeretem az ilyen napokat, mint ez a júniusi is, mert olyankor próbálok tényleg az útra, a beszélgetésekre, az együttlétre, a látnivalókra – a jelenre – fókuszálni. Igyekszem megélni a pillanatot és jól elraktározni az emlékeimbe. Főleg most, hogy ilyen furcsa időket élünk, amiről talán majd az unokáink is hallani akarnak.

De hogy a lényegre térjek: Szeben után Berethalom fele vettük az irányt, hogy az ottani templomot megcsodáljuk, a nyitva tartást viszont sajnos egy fél órával lekéstük, így csak kívülről jártuk körbe az impozáns épületet. Mindenképpen szeretnénk viszont majd visszamenni, nekem ugyanis az egyik kedvencem látnivalóm a környéken, és Henry is nagyon kíváncsi lett rá. 

segesvar-2
segesvar-3
segesvar-5
segesvar-1
segesvar-7
segesvar-10

Az utunk végső állomása Segesvár volt. Tudom, hogy az erdélyi turizmusban Segesvár szinte már klisének számít, nekem viszont nem Drakulát és a középkori fesztivált juttatja eszembe, hanem a boldog nyári vakációkat. Gyerekkoromban minden nyáron ott töltöttünk egy hetet a tesómmal nagynénéméknél és imádtunk ott lenni. Számomra azok a napok bepillantást nyújtottak a jövőbe a tinédzser unokatesóim történetein keresztül. Kötelező program volt ezeken a nyaralásokon a várbeli séta is, amit én – valószínűleg a nosztalgia miatt – mai napig imádok.

segesvar-11
segesvar-12
segesvar-13
segesvar-14
segesvar-22
segesvar-23
segesvar-24

Úgy viszont még talán soha nem láttam a várat, mint aznap. Nem sokkal a karantén lezárása után jártunk ott, ráadásul egy esős-borús estén, így rajtunk kívül alig néhány ember lézengett a macskaköves utcákon. Végre lehetett kedvünkre fotózni, nem kellett a tömeget kerülgetni és még egy csodálatos naplementét is elkaptunk. Henryvel gyakran beszélünk arról, hogy szerintünk csak idő kérdése, mielőtt „a nyugat” felfedezi Románia kincseit és elözönlenek mindent a látogatók, és bár egyik részem tisztában van az előnyökkel, amelyeket egy turisztikai fellendülés hozna, a másik örül minden lopott, csendes pillanatnak.

segesvar-16
segesvar-17
segesvar-18
segesvar-19
segesvar-21

Mostanában sokat gondolkozom azon, hogy a karantén (vagy a home office, vagy mindkettő) kihozta belőlem a mizantrópot – ha emberek között kell lennem, alig várom, hogy hazamehessek. Eddig is tudtam, hogy szeretek társaságban lenni, de egyedül tudok igazán feltöltődni, de ez az utóbbi időben valahogy fokozottan igaz. Ma a jövő heti programjainkat terveztük és mondtam Henrynek, hogy ha lehet, iktassunk be minden két kiruccanás közé egy itthon ülős napot is, különben nagyon elfáradok. Érzem néha, hogy társaságra, új arcokra vágyok – de mindent csak mértékkel! Ugye nem vagyok ezzel egyedül? Ahogy Maros Juli fogalmazott: „Mindenütt kibírom, ha muszáj, de legjobb otthon.”

segesvar-27
segesvar-28
segesvar-30
segesvar-31
kedvesfiok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s