Terepszemlén*

Szép helyen kedves emberekkel – így szeretném leélni az életem. Bár a mindennapjaink szerencsére így telnek, azért a járványhelyzet teremtett egy űrt az életünkben, amelyet addig az utazások és a külföldön élő barátaink töltöttek be. És bár hálás vagyok, hogy nagyobb veszteségek nem értek, ez a hiány azért nagyon tud fájni. Ezért is örülök nagyon, amikor lehetőségünk van kirándulni és új embereket megismerni.

Mint sok minden, ami ma már az életem szerves része, ez a történet is instagramon kezdődött. Hanna rám írt egy nap, hogy ő indított egy fesztivált Erdélyben, és szívesen kollaborálna velem. Másnapra meg is beszéltünk egy videóhívást, ami alatt hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy izgalmas és értékes kapcsolat lesz.

Én nagyon szeretem az élő zenét, a tömeget viszont nem bírom, ezért soha nem voltam az a nagy fesztiválra járó típus. A Wonderest mottója viszont Here. Now. – Itt. Most. Egy chill zero waste fesztivál – Hanna valahogy így írta le, ami nekem szerelem volt első hallásra. Tetszett a koncepció, tetszett a zenei vonal, amelyet képviselnek, és nem utolsó sorban, tetszett a helyszín: Erdély, Nyugati-Kárpátok, ahová Henryvel már készültünk egy ideje, együtt ugyanis még nem jártunk arra.

Így aztán, amikor Hanna szólt, hogy hétvégén jönnek terepszemlére, pofátlanul meginvitáltattam magunkat, illetve hát megkérdeztem, hogy jöhetünk-e fotózni. Mivel abban már azelőtt megegyeztünk, hogy a csend/élet számára is készítek vele egy interjút, ez tökéletes alkalomnak tűnt a személyes ismerkedésre és a közös munka megkezdésére.

A fesztivál helyszíne a Black Sheep Camp, ami a Jósikafalva (Beliș) melletti víztározó közelében van. A táj már útközben elvarázsolt, ugyanis rengeteg krókusz-mező mellett elhaladtunk, amit már egy ideje nagyon szerettem volna élőben látni, de ezek sajnos többnyire privát területen voltak, vagy olyan helyen, ahol nem lehetetett autóval megállni. Én 2017-ben jártam először és utoljára azon a környéken, és eléggé romantikus képzeteim voltak róla. Ehhez képest maga a tó eléggé lehangolt, a gát környéki része ugyanis tele van szeméttel, de hát ezért csináljuk azt, amit (zero waste fesztivált és tudatos életmód magazint), hogy ezeken a problémákon változtassunk.

A helyszínre megérkezve mindjárt jobb kedvem lett, ugyanis egy mesébe illő kép tárult a szemünk elé: fák között megbúvó faházikó krókuszokkal körülvéve. Úgy éreztem, ha másért nem is, már ezért megérte eljönni, de aztán egyre több kellemes meglepetés várt ránk. A táborhelyen egy igazi fenevad fogadott: egy hozzám hasonló súlycsoportú alaszkai malamut rohant felénk kilógó nyelvvel. Én általában félek az idegen kutyáktól, főleg a nagytermetűektől, de ebben az esetben nyilvánvaló volt, hogy Bursuc a világ legbarátságosabb kutyája, ahogy az is, hogy nincs tisztában a méreteivel, ugyanis azonnal ránk ugrott.

Rövidesen előkerültek a táborhely emberlakói és tulajdonosai is, akik egész évben ezen a varázslatos helyen élnek. Meghívtak teára, órákig beszélgettünk, aztán tettünk egy rövid sétát a közelben, hogy a tereppel ismerkedjünk. A fák alatt még több helyen hó volt, de a nap annyira erősen sütött, hogy a homlokunk leégett. Hanna elmagyarázta, tavaly hogyan lakták be a helyet, és mik a terveik idénre, hol lesznek a sátrak, a fesztiválkonyha, hol volt a jógaóra, és milyen programokon gondolkodnak még.

Ez után fejünkbe vettük, hogy lemegyünk a tóhoz, ami nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis a legtöbb helyen meredek, fás domboldalakkal van körbevéve, de egy kalandos autóút után találtunk egy mesés helyet, ami ráadásul a táborhelyhez is közel volt. Henryvel megettünk a szendvicseinket, készítettünk néhány fotót és gyönyörködtünk a tájban, ami itt már sokkal jobban hasonlított az emlékeimben élő csodahelyre.

Délután elkészítettük az interjú Hannával, amit hamarosan olvashattok majd a csend/élet magazinban. Utána beszélgettünk még a közös izlandi zenész-szerelmeinkről, gyönyörködtünk a naplementében, aztán Henryvel elindultunk hazafelé. Annyira jó nap volt, meg is feledkeztünk a 10 órás kijárási tilalomról és tíz perccel előtte értünk haza.

A következő hónapokban egyébként több bejegyzést is olvashattok majd a Wonderestről itt a blogon, ugyanis egy hosszabb együttműködést találtunk ki, melynek keretében én fesztiváljegyet kapok a munkámért cserébe. A jegy egyébként 33 900 forintba (460 lejbe) kerül, illetve van egy Bolygóbarát bérlet is 38 000 forintért (516 lej), amely a sátorhelyen és koncerteken túl (az instájukon megnézhetitek az előadók listáját) egy fa ültetését is magában foglalja a Plant A Tree-vel közös projektnek köszönhetően.

Ha ti is vágytok már az élő zenére és tartalmas beszélgetésekre, és a tömeg helyett a friss levegőt és a nyugalmat részesítenétek előnyben, gyertek a Wonderest fesztiválra! Akár egy mini Kedves Fiók meg csend/élet olvasótalálkozóra is sort keríthetnénk – az mennyire vagány lenne?!

*Ez a blogbejegyzés egy barter együttműködés részeként született. Köszönöm, ha támogatod azokat a vállalkozásokat, akikkel együtt dolgozom, ezáltal az én munkámat is támogatva.

A borítót és az interjúfotókat Henry készítette.