Tavakból sosem elég! – Szlovénia útinapló

Vannak úti célok, amelyek annyira felkapottak, szinte mindenki kívánságlistáján rajta vannak. Aztán vannak a rejtett gyöngyszemek, amelyek sokáig egyáltalán nincsenek a radarodon, de amint tudomást szerzel róluk, többé nem tudod kiverni őket a fejedből. Szlovénia számomra ilyen.

Mi mindig úgy tervezzük a nyaralásainkat, hogy pihenés és látnivalók egyaránt legyenek benne. Idén előbbit a Horvátországban töltött szűk hét elégítette ki, de szerettem volna hegyeket is beiktatni az útitervünkbe, így végül Szlovéniára szavaztunk, ahová azóta vágytam, hogy tavaly a magazinban megjelent róla egy rövid ajánló. Mivel Fanni gyönyörű fotókat készített, és azon túl is sokat keresgéltem az interneten kihagyhatatlan látnivalók után, elég magasak voltak az elvárásaim, de összességében nem csalódtam.

A Bohinji-tó

Az alpesi kiruccanásunk erősen indított, ugyanis a szállásunk egy kedves kisvárosban, Bohinjska Bistrica-n volt az ország egyik legismertebb tavának közelében. Maga a lakás is kellemes meglepetést nyújtott, ugyanis tágas volt és világos, sokkal jobban nézett ki, mint az Airbnb-s fotókon, a kilátás pedig hihetetlenül gyönyörű volt.

Az első napunkon rögtön el is mentünk a tóhoz. Tartottunk tőle, hogy nagyon zsúfolt lesz, de aznap elkaptunk egy egészen csendes időszakot, amikor nyugalomban élvezhettük a tájat, a kacsákat és a csodálatosan tiszta vizet. Visszatértünk aztán más napokon is, de mindig rengetegen voltak, várni kellett egy-egy árnyékosabb fekvőhelyre.

A Bohinji-tó gleccsertó, több hegyi patak is belefut, így a vize elég hideg. De miután Horvátországban eléggé őszies időt kaptunk el, már hozzá voltunk szokva, a tenger vizénél ez sem tűnt hidegebbnek. Azok számára, akik tartanak a vízi állatok közelségétől, furcsa lehet a tóban úszkálni, ugyanis tényleg látod, hogy mi mozog körülötted, aztán viszont nagyon hirtelen mélyül és sötétül a víz – számomra ez a rész volt kissé ijesztő. Viszont, még ha a félelmeid vagy a hőmérséklet meg is akadályoz benne, hogy a vízbe menj, akkor is érdemes a tóhoz ellátogatni. Mi sok órát töltöttünk a partján olvasva.

Ljubljana

Szlovénia fővárosáról sok szépet hallottam, így nagyon kíváncsi voltam rá. Valóban egy kedves, hangulatos hely, az egyik legszebb főváros, ahol valaha jártam, bár Rovinjból érkezve nem nyűgözött le teljesen. Viszont a Ljubljanica folyó partján nagyon sok hangulatos kis kávézó és terasz van, az óváros rész pedig egészen mesés – tudjátok, hogy a színes házak és a macskaköves utcák a gyengéim! Néhány kézműves boltba is betértünk, a Cacao-ban isteni fagyit ettünk, sőt, egy nagyon random indiai éttermet is találtunk, ahol szuper volt a kaja.

Bled

Az út fénypontja tagadhatatlanul a Bledi-tó volt. Ez valószínűleg az ország legtöbbet fotózott látványossága, ezért őszintén, az instagram-kompatibilisságon túl nem sokra számítottam, de hatalmasat tévedtem. Egyszerűen bármilyen és minden nézőpontból lenyűgöző a hely. A legszebb kilátásért érdemes felmászni az Ojstrica csúcsra, ehhez előnyös a kényelmes viselet, bár én a kedvenc, majdnem földig érő ruhámban is probléma nélkül megtettem az utat (a kifulladás az más kérdés, fú, nagyon nem voltunk formában…).

Zelenci Nemzeti Park

A (számomra) megunhatatlan kristálytiszta víz és hegy kombóért érdemes a Zelenci Nemzeti Parkot is útba ejteni. Innen ered a Sava Dolinka folyó, de a terület a Nadiža pataknak köszönhetően ismert, amely itt egy zöld vizű tóban tőr felszínre. Bár a felsorolt látványosságok közül talán itt voltak a legkevesebben, az ösvény elég szűk, a bejárható terület pedig viszonylag kicsi, így érdemes itt is sorban állásra számítani, ha az ember lánya arra a fotóra vágyik – mi ezt most kihagytuk.

Jaszna-tó

Az előzetes kutatásaim és a fotók alapján ettől a helytől vártam a legtöbbet, így tagadhatatlanul ez okozta a legnagyobb csalódást is. Nem voltak a legjobbak a fényviszonyok (tudom-tudom, problémák…), sokan is voltak, leültünk egy teraszra, ahol béna volt a kiszolgálás, semmi sem úgy ment, ahogy elterveztem. A legviccesebb az egészben, hogy a feldolgozott fotók közül viszont az itt készültek lettek a kedvenceim. Mit mondhatnék…

Annyira szeretem összeállítani ezeket a bejegyzéseket. Talán észrevettétek, hogy nem feltétlenül arra törekszek, hogy nagyon informatívak legyenek – arra szerintem rengeteg szuper oldal van az interneten, – inkább egy-egy hely hangulatát igyekszem megragadni. Remélem, sikerült.

Szokás szerint a kedvenc képeimet a sorozatból megtartottam letölthető háttereknek a Patreon támogatóim számára. Ha te is szeretnéd elérni őket, már a 3 eurós támogatói csomaggal megteheted.