Írtam egy e-book-ot!

Egy ideje már terveztem írni egy blogbejegyzést arról, milyen tapasztalatokat gyűjtöttem önmagam fotózása közben, miért gondolom, hogy ezt mindenkinek ki kellene próbálnia, és milyen tippeket adnék az elinduláshoz. Instagramon feltettem a kérdést, hogy lenne-e erre érdeklődés, és pozitívak voltak a visszajelzések. De aztán, amikor elkezdtem írni, rájöttem, hogy nagyon sok mondanivalóm van a témában. Nagyon-nagyon sok.

Így történt, hogy a blogbejegyezésből e-book született. Rengeteg munka volt vele, de nagyon élveztem a folyamatot, és elmondhatatlanul büszke vagyok a végeredményre. Szerintem tele van gyakorlatias és hasznos tippekkel, amelyek bárkinek segíthetnek elindulni ezen az úton. Megosztok belőle egy fejezetet szemléltetésképpen.

„A történet

Az összetevő, ami fontosabb, mint a felszerelés és a szakmai tudás, ahol a varázslat történik: mit akarsz közvetíteni a fotóval, és mennyire tudod azt átadni? Ha egy vállalkozás számára készítesz fotókat, érdemes szem előtt tartanod az előző fejezet utolsó bekezdését. Nem elég, ha van egy szuper terméked, hiszen a piac már így is túltelített a legtöbb területen. Egy életérzést kell átadnod.

Végezz kutatómunkát, keress alkotókat, akinek a fotóit csodálod, képeket, amiktől eláll a lélegzeted, amikbe legszívesebben beleköltöznél. Jegyezd meg (akár le is írhatod), mi fogott meg benne. A kedvenceidet megpróbálhatod újraalkotni a saját stílusodban.

Tartsd szem előtt: Inspirálódni ér, de a direkt másolást a legtöbb alkotó nem fogja bóknak venni, a lehetséges jogi következményekről nem is beszélve.

Amikor például Instagramra készítek tartalmakat, van, hogy előbb a mondanivaló születik meg a fejemben, és ahhoz fotózok, máskor a kép jelenik meg előttem, és utólag írom meg hozzá a szöveget. Vannak aktuális eseményekhez kapcsolódó ötletek, és időtállóak – utóbbiakat érdemes lejegyezni, és előszedni, amikor „szárazabb” periódusod van.

Mutatok néhány példát történetmesélésre a koncepciótól a kivitelezésig.

Koncepció: Szentivánéji álom

2018-ban, amikor Izlandon életem, szerettem volna készíteni egy fotót Szent Iván éjszakájára. Természetesen egyből Shakespeare és Titánia jutott eszembe, szóval egy tündérkirálynő ihletésű koncepcióban gondolkodtam. A természet biztosította a gyönyörű hátteret és kellékeket: sziklák, moha, rózsaszín ég az éjszaka közepén. Előszedtem hát a „legtündéribb” ruháimat, kivonultam a falu szélére hajnali kettőkor, és pózolni kezdtem.

Ha most ezekre a képekre nézek, három év távlatából is abszolút át tudom élni azokat az érzéseket, amik akkor jártak át: tele van a világunk véget nem érő csodákkal, és én is részese vagyok. Az anyaföldből táplálkozok, és egyszer majd ismét eggyé válok vele. A föld megtart és erőt ad, ezzel az erővel pedig bármire képes vagyok.

Neked is átjönnek ezek az érzések?

Koncepció: testkép változásai

2019 tavaszán írtam egy blogbejegyzést arról, hogyan változott meg a saját testemről alkotott képem.

Több mint tíz éven keresztül elégedetlen voltam a kinézetemmel, a súlyommal, és mindig fogyni akartam. Néha kevesebbet, máskor többet (egészen tíz kilóig), de mindig fogyni, kevesebbnek lenni – ez volt a cél. Huszonnégy éves elmúltam, amikor rájöttem, hogy ez mennyire beteges és téves felfogás.

Bármiről beszélünk – egészségről, pénzről, szeretetről, a fogyás egy negatív fogalom, miért van akkor az, hogy amikor saját magunkról, saját testünkről beszélünk, a fogyást pozitívumként, elérendő célként kezeljük?

(…) azt hiszem, végre ki merem mondani, hogy az is rendben van, ha nem akarom elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Viszont ha a tükörbe nézek, mosolygok, szeretettel és hálával nézek a testemre, és ha jönnek a kritikus, negatív gondolatok, mert persze jönnek néha, elhessegetem őket.

Már nem külső nyomás miatt akarok változni, hanem mert zavar, hogy feszül a combomon a nadrág, hogy pufi hasam lesz, ha néhány hétig nem edzek, és mert igen, valljuk be, jobban állnak és kényelmesebbek a ruhák, ha az ember teste arányos. Meg az sem olyan rossz, ha mondjuk nem köpöm ki a tüdőmet 2 perc szaladás után. Nem beszélve arról, hogy muszáj megerősítenem a hátizmaimat, ha el szeretném kerülni a folyamatos fájdalmat.

Ehhez a bejegyzéshez több fotót is készítettem, de végül az alábbi hármat osztottam meg.

A téma miatt ebben az esetben nem láttam értelmét a fotók túlbonyolításának. Egy fehér fal, egy semleges háttér, előtte én smink nélkül, frissen festett hajjal, tökéletlenül tökéletesen. Nincs szükség eszközökre, a történetet a testbeszéd és a tekintet meséli el.Mai fejjel valószínűleg a kanapét is leteríteném egy egyszínű takaróval vagy lepedővel, hogy még erősebb legyen a fókusz rajtam. A színes mintát most kicsit zajosnak érzem.

Előfordul olyan is, hogy a koncepció nem működik. Nem tudom vizuálisan megjeleníteni, ami a fejemben van, vagy megcsinálom a képet, de mire megosztanám, aktualitását veszti.A következő fotót például – bár nagyon szeretem – soha nem osztottam meg, mert nagyon izgatott voltam a könyv miatt, amikor megvettem, de aztán soha nem olvastam el, így mondandóm sem lett róla, amit a fotóval illusztráljak.

Kulisszatitok:

Az ehhez hasonló fotókat úgy készítettem, hogy egy kartondobozba három lyukat vágtam. Egybe a kamera lencséje került, kettőbe pedig egy sál, aminek segítségével a dobozt a csillárra akasztottam, így értem el ezt a felülnézetet. Nyilván ehhez kell a megfelelő csillár, a jelenlegi lakásunkban ezt nehezebben tudnám megvalósítani.”

A könyvet most ti is megvásároljátok itt, a blogomon keresztül.

Lapozz bele a könyvbe:

Remélem, hasznosnak és érdekesnek találjátok majd. Ha kérdésetek van, nyugodtan írjátok meg kommentben vagy privát üzenetben. Ha pedig tetszik, megköszönöm, ha hírét viszitek.