Nyári kapszulanapló: meleg napok, lenge ruhák

Biztosan nem vagyok ezzel egyedül, de amióta hazajöttünk a nyaralásból, sehogy sem sikerül utolérni magam. Valahogy mindig marad még valami a teendő lista végén, amikor a nap lemegy. Így halogattam a nyári kapszulám befotózását is, mivel tudtam, hogy ez egy egésznapos feladat. Végül a héten rávettem magam, legalábbis részben.

Egy idő után elfáradtam és feladtam a dolgot, nem fotóztam be minden ruhát. Két dologgal nyugtatgattam magam: az egyik, hogy Instagramon egyébként is folyamatosan osztottam meg a napi szettetek (ezek a hightlightok között visszanézhetőek, és alább tettem be egy kis ízelítőt belőlük), a másik, hogy lesz időm adni még egy esélyt a dolognak, mielőtt ez a publikus bejegyzés kimenne. Utóbbit az időjárás aztán keresztülhúzta.

Igazából így is elégedett vagyok a végeredménnyel, mivel az elmúlt hónapokban nem nagyon volt kedvem meg energiám fotózni, de ebben a sorozatban születtek olyan képek, amiket nagyon szeretek. Mint sok mindennel az életben, most ezzel kapcsolatban is azt tapasztaltam, hogy csak neki kell állni és csinálni, aztán közben megjön a flow meg az inspiráció is.

Na, de hogy a nyári kapszulámról is beszéljek, három szempontot vettem figyelembe a ruhák összeválogatásakor:

1.  Az anyag

Ez nyáron szerintem különösen fontos, hiszen többet izzad az ember, és természetes anyagokban ez sokkal elviselhetőbb. Valószínűleg senkit nem fog meglepni, hogy az én nagy kedvencem a lenvászon, de az organikus pamut vagy a viszkóz is jó választás lehet. Turkálóban vásárolt ruhák esetében gyakran előfordul, hogy hiányzik a címke, így nem tudsz 100%-osan meggyőződni az anyagösszetételről, de tapintás alapján is sok minden kiderül.

Ezt a lenvászon inget is turkálóban találtam, és bár picit nagy nekem, nem akartam otthagyni, mivel használtan nagyon ritkán találok len darabokat, plusz a színe is nagyon tetszett.

Instagramon már meséltem róla, hogy ezt a TwoThirds ruhát eredetileg az őszi kapszulámhoz rendeltem, kihasználva a nyári árleszállításaikat, mivel kb. már egy éve kinéztem magamnak. Azonban egy másik ruha, amit nyáron szerettem volna hordani, végül sajnos nem lett jó, így bekerült ez is a nyári válogatásba, de biztosan fogom hordani a hűvösebb hónapokban is.

Ez ugyanaz a ruha egy másik színben, ami már biztosan ismerős, hiszen tavaly nyáron ez volt a nagy kedvencem, rengeteget hordtam. Egyébként, ha bevált egy anyag és fazon, és van rá lehetőség, én szívesen beszerzem ugyanazt a darabot több színben is.

2.  A szabás

Itt elsősorban szerintem az a fontos, hogy az ember ismerje önmagát és őszintén fel tudja mérni, mire van szüksége. Ha életedben nem másztál még hegyet, nem túl valószínű, hogy hirtelen technikai öltözetre és túrabakancsra lesz szükséged. Ha nem jársz minden hétvégén bulizni, nincs szükséged tíz party-szettre stb. Én főként a kényelmes darabokat részesítem előnyben, de szeretem az izgalmas szabásokat is.

Ezt a felsőt és szoknyát nagyon szeretem együtt hordani, olyan vidám ez a színpárosítás. Plusz ez a szett egyszerű és kényelmes, tökéletes városban rohangáláshoz. A szandált még 2019-ben vettem, amikor Izlandon éltem. A talpa újrahasznosított autógumikból készült, és nagyon kényelmes.

Egy ideje nem igazán hordok rövid szoknyákat és ruhákat, helyette jöhetnek a hosszú és a bő fazonok. A rövidnadrágokat mindig is gyűlöltem (komplexusok a combjaim vastagsága miatt…), de idén végre találtam egyet, amit imádok. A gumis derék (legyen szó nadrágról vagy szoknyáról) nálam mindig előnyt fog élvezni, mert sokkal kényelmesebb, főleg jóllakottan, vagy ha hosszabb ideig kell autóban ülni.

Gondold végig, milyen élethelyzetekre számíthatsz a következő időszakban és arra készülj. Nekünk esküvőre is kellett menni idén, de mivel tudtam, hogy azt a szettet csak egyszer fogom felvenni egész nyáron, nem vettem bele a kapszulámba – szerintem ennyi „engedmény” bőven belefér.

3.  Az öröm-faktor

Nyugi, nem fogok itt átmenni Marie Kondo-ba, de az tény, hogy számomra az öltözködés óriási örömforrás. Egy sikeresen kiválasztott szín teljesen fel tudja dobni a napom, egy jól összerakott szett pedig rengeteg önbizalmat ad. Ahogy azt a vásárlói kisokosban is írtam: „Persze, fel kell öltöztünk, mert ha meztelenül járkálnánk az utcán, furcsán néznének, de mennyivel izgalmasabb, ha közben jól is érezzük magunkat.”

Ez a Simply Grey Life ruha az egyik kedvenc vásárlásom idén! Először az ujjába lettem szerelmes, aztán meg a minta tetszett meg nagyon. Természetesen egyből piknikekre, fűben pihenésre és önfeledt pillanatokra asszociáltam róla, és úgy éreztem, tökéletes nyári alapdarab lesz. Ez be is igazolódott, minden alkalommal mosolyt csal az arcomra, és nem csak az enyémre, az utcán a járókelők is gyakran rámvigyorognak, ha ezt viselem.

A nyár igazi meglepetése azonban ez a Kamala Kaftan kezeslábas lett. Tudjátok, hogy a nadrágok általában nem a barátaim, az overallok meg pláne nem, de ez teljesen elvarázsolt a boltban, főleg a színe meg az anyaga. Eddig minden alkalommal így viseltem: a TwoThirds bodymmal, a Ludovika Vintage szandálommal (ami megérne egy külön misét, ugyanis évek óta szerettem volna hasonlót, de féltem hogy kényelmetlen lesz, és annyira örültem, hogy fel tudtam próbálni az üzletben, és tökéletesen bevált), és a Leafling parafa táskámmal.

És akkor íme a teljes lista, ezúttal mi került be a harmincháromba (dőlttel, ami másodkézből származott):

Meleg felső

1.  Noisy Forest / Woolen Woo zöld kardigán 
2.  Rózsaszín turis pulcsi

Felső

3.  Sidekick Vintage fehér felső
4.  LinenHandmadeStudio sárga felső 
5.  Zöld virágos turis felső
6.  Kamala zöld felső
7.  TwoThirds zöld csíkos póló 
8.  Turis korall top
9.  Turis lenvászon ing
10.  Fast fashion felső
11.  TwoThirds body 

Alsó

12.  LinenHandmadeStudio türkiz szoknya 
13.  Woodland Fairy Linen mangó félhold szoknya
14.  Woodland Fairy Linen púder félhold szoknya
15.  TwoThirds rövidnadrág 

Ruha

16.  TwoThirds ecru ruha
17.  TwoThirds zöld ruha 
18.  Simply Grey Life kockás ruha 
19.  Kamala virágos ruha
20.  Kamala kezeslábas

Cipő

21.  Veja sneakers 
22.  Vivaia topánka 
23.  Ludovika Vintage magassarkú szandál
24.  Deux Mains Szandál 
25.  Ezeréves papucs

Kiegészítő

26.  Leafling margaréta táska 
27.  Manera táska
28.  Nagykarimájú szalmakalap 
29.  Kiskarimájú szalmakalap 

Munkás

30.  Szürke-kék hosszú szoknya
31.  Sötétzöld turis felső
32.  Mickey Mouse felső
33.  She’s Linen rozsda szoknya

Így, hogy már megvolt a nyári kapszulám, a tesztelt és bevált szettek, a nyaralásra is sokkal könnyebb volt csomagolni. Két szoknyát, egy rövidnadrágot, hat felsőt és négy ruhát vittem két hétre, és remekül kiszolgáltak, csak egyszer kellett mosnom. Én simán felveszek egy ruhadarabot többször is, ha nem pecsételem össze vagy nem izzadok nagyon bele, a lenvásznat meg azért is szeretem, mert nem kell vasalni, a gyűröttség karakteresebbé teszi, legalábbis szerintem. Az esküvőre szánt ruhámról ugyanezt már nem mondanám el, és mivel nem volt egy normális vasalóasztal a szállodában, ezt úgy oldottam meg, hogy a zuhany alatt kicsit benedvesítettem, meghúzogattam és vállfán szárította – tökéletesen működött.

Mivel a nyári kapszulámat július elején kezdtem el hordani, szeptember végéig szeretném viselni ezeket a ruhákat, de meglátjuk, az időjárás mennyire lesz majd partner ebben. Valószínűleg fokozatosan fogok leváltani majd lengébb darabokat melegebbekre. Őszintén, már kicsit várom a hűvösebb, pulcsis időt, öltözködés szempontjából is az a kedvenc időszakom, amikor már lehet rétegezni. De addig is kihasználok minden alkalmat, amikor szandált hordhatok még!