Az első trimeszterben nem csak a heteket, szinte a napokat is számoltam, annyira vártam már, hogy vége legyen, és (nagyobb) biztonságban érezhessem magunkat. Ehhez a félelemhez hozzájött még egy rakás fizikai kellemetlenség is, amire nem voltam felkészülve – ezekről mesélek most.
Először onnan sejtettem, hogy várandós vagyok, még mielőtt késett volna a menstruációm, hogy nagyon kívánós lettem. Egyik nap a semmiből rámjött, hogy menjünk KFC-be, ami azért elég vicces, amikor az ember évek óta vegetáriánus. Aztán meg látogatónk volt, akivel kimentünk vacsorázni, és olyan intenzívnek tűnt a gomba illata a kajájában, hogy azt éreztem, ha nem kóstolhatom meg, elsírom magam.
Aztán csináltam egy tesztet, és negatív lett. Nem baj, gondoltam, korai még. Néhány nap múlva csináltam még egy tesztet. Az is negatív lett. Ekkor már csalódott voltam, és meggyőztem magam, hogy beképzeltem az egészet. Egyik napról a másikra meg is szűntek a tüneteim. Ó, mikre nem képes a szuggesztió!
Aztán úgy alakult, hogy Henryvel elvonultunk néhány napra egy kabinba kettesben lenni és pihenni a sok vendégfogadás után, ami eléggé leszívta az energiánkat. Ekkor már késett a menstruációm, de az előbbi negatív tapasztalatokra alapozva Henry meggyőzött, hogy várjak még. Végül az ottlétünk utolsó napján csináltam meg a tesztet, amit vittem magammal. Pozitív lett, ami ekkor már nem lepett meg, egyértelműek voltak a jelek. Azért, csak hogy biztosra menjünk, hazafelé vettünk még egy tesztet, ami szintén pozitív lett.
Azokban az első napokban egyszerre voltam boldog és ijedt. Nyilván nagyon örültem, hogy lesz egy kisbabánk, de még nem mertem beleélni magam a dologba. Az első trimeszterben még annyira törékeny a magzat, a mai napig megmaradt az a morbid szokásom, hogy ébredés után az első dolgom megnézni, hogy nincsenek-e vérfoltok a lepedőn. Az első hetekben egy alkalommal véreztem is picit, ami nagyon-nagyon ijesztő volt. A nőgyógyász aztán írt fel erre progeszteront, és azóta nem volt gond.
Összességében számomra a legfurcsább tapasztalat a várandóssággal kapcsolatban eddig az, hogy itt van ez a folyamat, amin nők milliónyi, milliárdjai keresztül mentek előttem, a világ legtermészetesebb dolga, és mégis annyira idegennek tűnik az egész. Mintha a testem pontosan tudná, mit kell tennie, de az az agyam, a tudatom valahogy lemaradt az értesítésekről.
Nagyon sok olyan dolog van, például az alhasi fájdalom, ami normális egy bizonyos pontig, de nyilván senki nem tudja pontosan megmondani, hogy mit jelent az a normális pont. Mi az, ami még oké, és mi igényelne már kivizsgálást, így marad a folyamatos aggódás, kivéve azokat a pillanatokat, amikor elfelejted, hogy várandós vagy. Ezzel kapcsolatban is volt egy vicces-fura élményem, amikor elfelejtettem egy időre, hogy mi történik, és amikor eszembe jutott, teljesen bepánikoltam, hogy akkor már biztosan nincs is ott a baba, mintha eltűnne csak attól, hogy én nem gondolok rá. Foghatnám a hormonokra, de az az igazság, hogy ebben az első időszakban, amikor még nem érzed a baba mozgásait, ultrahangon meg csak 4-5 hetente látod, olyan mágikusnak tűnik az egész. Hinni kell benne, hogy ott van, és jól van.
Persze nem állítom, hogy mindenkinek ilyen furcsán ijesztő és idegen élmény a várandósság, de én eddig így éltem meg, és azért írom le ezeket, hogy ha te is, ne érezd magad egyedül. Nekem rengeteget segített, hogy egy végtelenül kedves és türelmes nőgyógyászom van, akitől bármit kérdezhetek, soha nem lekezelő, soha nem érzem azt, hogy hülyének nézne, így maximálisan megbízok benne, és biztonságban érzem magam a kezei között. Szerintem ez elmondhatatlanul fontos, főleg első babánál, amikor az embernek fogalma sincs, mire számítson.
És ha már itt tartunk, íme néhány dolog az első trimeszterből, ami engem teljesen meglepetésszerűen ért:
1. A test változásai
Nyilván azzal tisztában voltam, hogy ilyenkor nagyon sok hormonális és egyéb változás megy végbe a női testben, de voltak dolgok, például a derékfájás, vagy a folyamatos vizelési inger, amiről azt gondoltam, majd csak a harmadik trimeszter és a nagy pocak velejárói lesznek. Kiderült, hogy nem, pontosan a hormonok miatt már az első hetekben is jelentkezhetnek. Fun!
Egy másik ezzel kapcsolatos dolog, amire nem számítottam, hogy mennyire hamar elkezd nőni a pocakom. Ez minden nőnél más, sőt, ugyanannál a nőnél is változhat terhességenként, de esetemben, bár kilogrammban a mai napig alig híztam, a tizedik hét környékén szinte egyik napról a másikra centiket nőttek a melleim meg a derekam is, és most, a tizenötödik hétben már szabad szemmel is látható, hogy gömbölyödök. Az internet egyébként azt írja, hogy ezek a változások általában a tizenhatodik hét környékén kezdődnek el, de ez is csak azt bizonyítja, hogy senki nem tudja megmondani, a te várandósságod milyen lesz.
2. Furcsa étkezési szokások
Nem ismertem igazi éhséget, míg várandós nem lettem. Azt a semmihez nem hasonlítható, „ha nem eszek most rögtön valamit, biztosan éhen halok” éhséget, ami teljesen random időpontokban tört rám, közvetlenül ébredés után vagy elalvás előtt, sőt, gyakran pont, miután befejeztem az evést. Amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt sokszor, néha akkor is, ha nem is ettem semmit. A másik dolog, hogy volt kb. egy hónap, amikor olyan volt, mintha mindent első alakommal kóstoltam volna. Hiába nézett ki jól és tetszett az illata, míg be nem tettem a számba, nem voltam biztos benne, hogy meg tudom-e enni. Ebben az időszakban nagyon gyakran Henry fejezte be a kajáimat, főleg, ha vendéglőben ettünk.
3. Hullámzó libidó
Nem sokkal azután, hogy kiderült, várandós vagyok, a libidóm kb. a nullára csökkent. Ha véletlenül mégis késztetést éreztem az összebújásra, nagyon hamar kényelmetlenné vált a dolog, így többnyire hagytuk is. Állítólag ez normális, és a második trimeszterben visszatér, de az enyém még várat magára.
4. Baba-mama szimbiózis
A baba az anya méhében növekszik, tőle kapja a táplálékot, a gének egy részét stb. – ez eddig megvolt, de abba azelőtt soha nem gondoltam bele, hogy mennyire szoros ez a kötelék. Azt is tudtam, hogy a babának az elején nincs saját vérellátása, az anya vére folyik az ő ereiben is, de mindez csak akkor tudatosult igazán, amikor elmentem vérvételre a genetikai teszthez, és aztán az én véremből mondták meg a baba nemét, meg azt, hogy valószínűleg lesznek-e kromoszóma-rendellenességei. (A teszt eredményei jók lettek, és a nemét is tudjuk, de ezt egy ideig még megtartom magamnak.)
5. Random fájdalmak
Az alhasi fájdalmat említettem már. Az első ultrahang alkalmával kiderült, hogy esetemben ez nem csak általános növekedési meg hormonális fájdalom volt, hanem volt egy óriási cisztám, amit nyomott a növekedő méhem. Emiatt éles fájdalmat tapasztaltam egyik oldalon, ami, ha az interneten rákeresel, méhen kívüli terhesség jele lehet. Mondanom sem kell, ettől mennyire bepánikoltam. Persze tudom, hogy internetről nem diagnosztizálunk, de azzal is tisztában vagyok, hogy mégis mindenki csinálja. Én, mivel egy hét volt hátra az ultrahangom időpontjáig, úgy voltam vele, hogy kivárom azt, ha meg közben erősödnének a fájások, felhívom a rendelőt vagy elmegyek a sürgősségire, amire szerencsére nem került sor.
Ahogy fentebb is írtam, nagyon nehéz megállapítani egy fájdalom mértékéről, hogy normális-e, hiszen egészen pontosan le sem írható, én meg a megérzéseimre sem mertem teljesen hallgatni, mert biztos voltam benne, hogy van benne egy adag paranoia is. Ami segített, hogy Henryvel beszéltem ezekről a dolgokról, és még ha orvosi tanácsot nem is tudott adni, ott volt mellettem, figyelte az állapotom változásait, így ő is tudott volna reagálni, ha gond merül fel.
Egyébként bármilyen fájdalomról beszélj az orvosoddal, nekem a sima növekedési görcsökre is írt fel valamit, ami szintén segített.
6. A fáradtság új szintjei
Az első trimeszterben volt néhány hét, többek között pont, amikor nyaraltunk, amikor nem bírtam egy teljes napot ébren maradni. Muszáj volt délután lefeküdnöm, ha meg az nem jött össze, volt, hogy sétálás után hazaérve a kanapén aludtam el este hétkor. Ez az időszak nagyon megterhelő volt, azt éreztem, hogy minden energiámat az új élet növekedésére és táplálására fordítja a testem, másra egyáltalán nem maradt. Most, a második trimeszterben sokkal jobban vagyok ilyen szempontból, de azért igyekszem sokat pihenni.
7. Az idő múlása a várandósság alatt is relatív
Ez valószínűleg mindenki számára más, a kilenc hónap tűnhet nagyon hosszúnak vagy rettenetesen rövidnek. Én inkább az utóbbi táborba tartozom, főleg, mert teljesen felkészületlennek érzem magam, így nagyon sok könyvet el szeretnék még olvasni, kurzust elvégezni stb. a baba érkezése előtt. De egyébként már az első trimeszterben, amikor Lengyelországban voltunk, emlékszem, hogy ültem a kanapén tíz hetes terhesen és mondtam Henrynek, hogy te jó ég, egynegyede már lejárt!
Erre szerintem nem lehet felkészülni, majd a gyakorlatban fog kiderülni, hogyan éled meg az egészet, én mindenesetre egy „minden napot egyesével” koncepciót igyekszem alkalmazni. Most éppen örülök, hogy sok az energiám, a motivációm és az inspirációm, tudok dolgozni, miközben szabadidőmben olvasok, videókat nézek és babaholmikkal kapcsolatos kutatómunkát végzek, és összességében nagyon élvezem ezt az időszakot. Persze hiányzik Henry és várom, hogy hazaérjen és osztozzon velem ebben az egészben, de közben megvan a varázsa annak is, hogy kettesben vagyunk a Babóval – még ha kicsit önzően is hangzik ez.
Ha az interneten keresgélsz mások tapasztalatai után, vagy csak ismerősökkel beszélgetsz a saját megéléseikről, valószínűleg lesznek olyanok, amik a fent leírtaknak teljesen ellentmondanak, és ez mind normális. Az egyik legjobb tanács, amit eddig kaptam a várandósság és a gyereknevelési körüli szorongások kapcsán, hogy te ismered legjobban saját magadat, és a babádat is te fogod a legjobban ismerni, szóval próbálj bízni magadban, és ne engedd, hogy mások tanácsai vagy jóindulatú kommentárjai elbizonytalanítsanak. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, én is folyamatosan küzdök ezzel. Számomra az a stratégia vált be, hogy tudományos tényekkel alátámasztott, megbízható forrásokból tájékozódok, hogy felkészültebbnek érezzem magam, és mások véleménye kevésbé tudjon elbizonytalanítani, ami azt hiszem, különösen fontos lesz, ha majd a Babó megszületik.
Kedves Fiók 