A vártnál tovább tartott megírni ezt a bejegyzést, de mindenképpen szerettem volna megvárni vele a várandósság bejelentését. Ez ugyanis nem egy szokványos útinapló lesz, mivel az első trimeszter legfáradtabb, legémelygősebb időszakára esett a nyaralásunk, ami sok mindenre rányomta a bélyegét. De kezdjük az elején!
A lengyelországi nyaralás ötlete onnan jött, hogy Henry egy gyerekkori barátnőjének az esküvőjére voltunk hivatalosak Gdańskba, és mivel ez az ország tipikusan nincs a bakancslistánk elején, úgy döntöttünk, kihasználjuk az alkalmat, és megnéznünk több várost is. Így hát megterveztem egy tíznapos lengyel körutat négy különböző szálláshellyel – mielőtt tudtam volna, hogy várandós leszek.
Először Németországba repültünk, gyorsan megnéztük Berlint, aztán néhány napot Henry szüleivel töltöttünk. Én ezalatt szépen le is betegedtem, és mivel gyógyszert sem tudtam szedni, sokat aludtam. Ennek ellenére nagyon jól telt, bár a német főváros különösebben nem lopta be magát a szívembe, Lübbenau, ahol anyósomék laknak, annál inkább.
Berlinből repültünk Varsóba, ahol autót béreltünk, és elindultunk Gdańsk felé. Útközben megálltunk vacsorázni Olsztyn mellett (a Tiffi Boutique Hotel teraszán a kaja és a kilátás is zseniális volt), és sétáltunk egyet a tó partján. Az első benyomásaink Lengyelországról teljesen pozitívak voltak (ez egyébként később sem változott), a táj emlékeztetett Erdélyre, de valahogy sokkal rendezettebb, tisztább az ország, mint Románia. Sok mindenben érződik a nyugati hatás.
Gdańsk
Gdańsk különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen évekkel ezelőtt életem első igazi egyszemélyes kirándulásánakezt a várost választottam helyszínéül. Most úgy alakult, hogy hétvégén jártunk ott, ráadásul valami fesztivál is volt, így óriási volt a tömeg, sokkal nagyobb, mint amire 2018-ból emlékeztem, de a város így is gyönyörű. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy kitűnő, sokkal olcsóbb alternatívája tud lenni a skandináv városoknak. Az építészet hasonló, szuper éttermekből itt sincs hiány, és mondtam már, hogy sokkal olcsóbb, mint Svédország vagy Dánia?
Poznań
Őszintén nem tudom, Poznań miért volt rajta a listámon, elvégre egy viszonylag félreeső, kisebb város, arra viszont kitűnő volt, hogy megtörjük az északról délre vezető hosszú utat. Lengyelország óriási! És persze-persze, láttam én ezt a térképen is, meg kiszámítottuk a távolságokat, úgy foglaltuk a szállásokat, de teljesen más a számítógép képernyőjén látni, hogy ez a távolság három óra lesz autóval, mint valóban végigkocsikázni azt a három órát. Főleg, ha az ember várandós lánya egész nap tudna aludni, de nem akar elbóbiskolni a sofőr mellett.
Poznań egyébként az egyik kedvencem lett az összes lengyel város közül, amit meglátogattunk, annak ellenére is, hogy felújítások miatt teljesen fel volt bombázva a központ. Lehet, pont amiatt, mert kisebb, nyugisabb, de azért jelen vannak a jellegzetes keskeny utcák és színes házak – engem teljesen elvarázsolt! Szívesen visszatérnék majd még egyszer megnézni buldózerek nélkül is.
Egyébként ez az AirBnb volt a szállásunk, amit imádtam, minden részlete nagyon cuki volt. A főtér sarkán van, ami szuper, ha az ember hosszabb időt akar eltölteni a városban, és gyalog csatangolni, viszont éjszaka eléggé hangos volt időnként. Vacsorázni véletlenszerűen ebbe az étterembe tértünk be, amit nagyon tudok ajánlani a tengeri herkentyűk kedvelőinek.
Wrocław
Poznań után Wrocław volt a következő úticélunk, ahol néhány órát töltöttünk csupán. Ahogy az elején említettem, ez nem egy szokványos, vagy kifejezetten hasznos útinapló, nem sokat fogok tudni arról írni, hogy mit érdemes megnézni, mert a mi turistáskodásunk ezen az úton többnyire kimerült abban, hogy sétálunk egyet az – éppen aktuális – óvárosban. Számomra néha még ez is nagyon megterhelő volt, és előfordult, hogy délután hatkor, a sétából a szállásra visszaérve elaludtam a kanapén.
Ami viszont a történelmi központokat illeti, azokból nálam Wrocław vezeti a listát a gyönyörű színes épületeivel és a régi városházával a közepén. (Egyébként több helyen előfordult, hogy egy épületre azt hittük, templom, aztán kiderült róla, hogy a városháza.) A kedvenceim mégis a törpék voltak, amelyek 2005-ben kezdtek el felbukkanni, és a lengyel anti-kommunista mozgalomnak állítanak emléket.
Itt egyébként egy indiai étteremben ettünk, azt is véletlenül találtuk. Mivel nem nagyon volt étvágyam, ezúttal nem fektettünk hangsúlyt a helyi ételek kipróbálására – pedig végig nagyon szerettem volna pierrogit enni, amit azelőtt már próbáltam, és nagyon ízlett, most viszont sehogy sem sikerült megkívánni –, helyette inkább az ismert ízeket kerestük, bár ezek sem váltak be mindig.
Krakkó
Az északon töltött napok és a rövidebb megállók után a második hosszabb idejű bázisunk Krakkó volt, úgy terveztük ugyanis – még a várandósság előtt –, hogy elmegyünk Auschwitzba, illetve egy kisebb Zakopane-túrát is be szerettünk volna iktatni. Hát, egyik sem jött össze igazán.
Zakopane hamar esett a listáról, mivel akkoriban annyira nem bírtam jól magam, folyton éhes voltam, és tízpercenként pisilnem kellett, így egy egész nap a természetben nem tűnt túl csábítónak. Auschwitz azonban mindkettőnk számára fontos volt. Először egy idegenvezető nélküli szabad sétára iratkoztunk fel (ami ingyenes, viszont nagyon korlátozottak az időpontok), gondolván, hogy az kevésbé lesz megterhelő. Viszont annyira zuhogott az eső, hogy bár ott voltunk már a városban, nem mentünk be, helyette inkább befizettünk egy csoportos túrára másnapra.
Mivel engem évek óta foglalkoztat a téma, több könyvet olvastam, filmet láttam a témában, azt hittem, nem fog annyira megviselni, de kb. fél órát bírtam. Az első épületben lett egy pánikrohamon, ki kellett mennem, tizenöt percig zokogtam, és azzal feladtuk a dolgot. Nem bánom, hogy megpróbáltuk, és lehet, egyszer majd, sok év múlva, amikor már nem él bennem ennyire traumatikusan az élmény, és a terhességi hormonok sem dolgoznak, adok még egy esélyt a dolognak, de idénre ennyi volt az Auschwitz-látogatásunk.
A város maga egyébként nagyon szimpatikus volt. A kastélyba kétszer is felmentünk, mert egyszer nem volt nálam kamera (vagy le volt merülve, nem emlékszem), illetve utolsó nap felfedeztünk egy nagyon kedves teret a szállásunktól öt perc sétára. Megnéztük kívülről a Schindler gyárat, a gettófal maradványait, az üres székek emlékművet, megállapítottuk, hogy Krakkó önmagában megérdemelne tíz napot, azzal továbbálltunk.
Varsó
Varsóval szemben semmilyen elvárásom nem volt, vagy hát de, arra számítottam, hogy ez fog a legkevésbé tetszeni, de igazából kellemes csalódást okozott. Persze megvannak itt is a gyönyörű, elmaradhatatlan kommunista épületek, mint minden rendes kelet-európai országban, de az óváros szép, hangulatos, rendezett. Itt ráadásul abban a szerencsés helyzetben is voltunk, hogy helyiek, az egyik itt élő barátnőm és a párja vezettek körbe, így olyan helyeket is láttunk, ahová magunktól valószínűleg nem mentünk volna el, például az egyetemi könyvtár parkja és tetőkertje.
Vicces módon itt ettem életem első ramenjét az Uki Green-ben, ami valami isteni volt! Egyébként eddig az jellemző a várandósság alatti étkezéseimre, hogy olyan dolgokat kívánok, amiket addig viszonylag ritkán ettem: például a leveseket. Azelőtt mi általában kihagytuk az ebédet, így a leveseket is, de amióta „kettő helyett eszem”, szinte minden nap előkerül a mélytányér.
Összeségében nagyon tetszett minden, amit láttunk, az emberek mindenhol kedvesek voltak és beszéltek angolul (amivel kapcsolatban szintén eltérő tapasztalataim vannak az első lengyel utamról), mindenhol könnyen boldogultunk. Ezzel együtt ez volt életünk egyik legfárasztóbb nyaralása. Ha újratervezhetném, biztosan kevesebb autózást és több pihenést iktatnék a programba.
No, hát ez így jó hosszú lett, és nem is túl informatív, de remélem, kedvcsinálónak azért jó volt!
Kedves Fiók 