Szeptemberi filmajánló

– férfi-nő barátság témában –  Erre a hónapra egy régi kedvencemet választottam, amit idén megint újranéztem. Keserédes, valószínűtlen, mégis életszagú történet egy fiúról és egy lányról, akik egymással párhuzamosan és egymás mellett tanulnak meg szeretni. One Day (2011) Írta: David Nicholls Rendezte: Lone Scherfig Szereplők: Anne Hathaway, Jim Sturgess, Patricia Clarkson, Rafe Spall A sztori egy mondatban:…

Tovább

Könyvekről – nyári kiadás

Volt az az elképzelés, miszerint minden évszakban írok egy összefoglalót az éppen aktuális olvasmányaimról. Na, hát a legutóbbi januárban jött össze. Tavasszal ugyanis nagyon-nagyon keveset olvastam, egészen pontosan: két hónap kellett, hogy befejezzem a Sherlock-ot. Szóval, a májust is beleszámítva, íme, ezeket olvastam a nyár folyamán. Khaled Hosseini: The Kite Runner Ez már a téli…

Tovább

Augusztusi filmajánló

– azoknak, akik értelmet keresnek a káoszban – Néhány héttel ezelőtt megnéztük a Dunkirk-öt a moziban, és az az igazság, hogy bármennyire is szeretem Christopher Nolan-t, nem tetszett annyira. Szóval ha mostanában háborús filmhez van kedvetek, én inkább ezt ajánlom. Hacksaw Ridge (2016) Írta: Robert Schenkkan, Andrew Knight Rendezte: Mel Gibson Szereplők: Andrew Garfield, Teresa Palmer, Sam Worthington A…

Tovább

Huszonegyedik bejegyzés

Kedves Fiók! Pénteken eljött az oly sokat várt pillanat, megkezdődött a szabadságom! Ennek örömére szombaton elmentem egyet Vibe fesztiválra, inkább emberekkel találkozni, mintsem a koncertek kedvéért. Fényképezőgépet nem vittem magammal (még szerencse, mert bőrig áztunk), szóval íme, néhány telefonnal készült fotó. Igazából nem volt különösebben kedvem az egészhez, de így utólag nagyon örülök, hogy elmentem,…

Tovább

Júliusi filmajánló – Alitól

– azoknak, akik azon gondolkoznak, mi lett volna, ha… –  Eltelt néhány hónap a legutóbbi filmajánló óta, és ez főként azért van, mert nem néztem filmeket, vagy ha igen, moziban, azokról viszont nem szívesen írok, mert nem tudok hozzá jó képeket tenni. Akkor említettem azt is, hogy talán megkérek majd barátokat is, írjanak ide. Nos,…

Tovább