Első bejegyzés Amikor képeket kerestem az évvégi összefoglalóhoz, rájöttem, hogy nagyon keveset örökítek meg a mindennapokból. Általában akkor vesszük elő a fényképezőgépet, ha kirándulunk, vagy ünnepelünk valamit, de az az évnek nagyon kevés százaléka. És bár ezek különleges pillanatok tudnak lenni, az élet nem csak ilyenekből tevődik össze, és jó lehet a többire, a nyugalomra,…

Tovább

Kis vasárnapi romantika Tegnap hirtelen tél lett, ennek örömére pedig 12 órán keresztül (reggel nyolctól este nyolcig) nem volt áram. Unalmamban gondoltam, kattintgatok néhányat. Sajnos csak délután jutott eszembe, hogy ezzel is el lehet ütni az időt. Pedig jó lenne többet fotózni, apróságokat, mindennapokat megörökíteni. Persze, az ember szeretné, hogy a blogja csupa kalandot és…

Tovább

Kommunista plakátok dekorációként. Amikor a Terror házában voltunk, én is gondolkodtam rajta, hogy van néhány nagyon érdekes, de az azért nem jutott eszembe, hogy ki is lehetne tenni őket a falra. Ebben az esetben meg különösen érdekes, hogy ez egy amerikai házaspár konyhája. Mondjuk jobban belegondolva, nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezek eredetiek. Túl esztétikusak…

Tovább