Jessie Burton: The Miniaturist Az az igazság, hogy ezt a könyvet teljes mértékben a borítója alapján választottam, de egyáltalán nem bántam meg. Olvasmányosan, de korhűen (legalábbis amennyire meg tudtam állapítani) mutatja be az 1600-as évek Hollandiáját egy 18 éves lány szemén keresztül, aki férjhez megy, új családba, új környezetbe csöppen, rövid idő alatt teljesen felfordul…

Tovább

Egy ideje már szerettem volna tetoválást, idén pedig elvégeztem az egyetemet, államvizsgáztam, elkezdtem dolgozni – úgy tűnt, ennél jobb alkalmam ritkán lesz.  Egy 42-t mindenképpen szerettem volna a Hitchhiker és közvetetten az egyetemi évek miatt, de önmagában túl egyszerűnek tűnt. Aztán úgy gondoltam, ha már popkulturális utalások, legyen egy másik kedvenc is, így jött be…

Tovább