Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy elkezdjem ezt a szöveget. Már tavaly eldöntöttem, hogy blogbejegyzés-sorozatot írok majd a kalandjainkról, de annyi minden történt, annyi, gyakran egymásnak ellentmondó érzés van bennem az elmúlt öt hónappal kapcsolatban, hogy megijedtem attól, mit adok át belőle, mit örökítek meg.
Tovább
Vannak úti célok, amelyek annyira felkapottak, szinte mindenki kívánságlistáján rajta vannak. Aztán vannak a rejtett gyöngyszemek, amelyek sokáig egyáltalán nincsenek a radarodon, de amint tudomást szerzel róluk, többé nem tudod kiverni őket a fejedből. Szlovénia számomra ilyen.
Tovább
Akárcsak az elmúlt másfélé év, a nyár is az újratervezésről szólt. Szerettünk volna Izlandra menni, de rájöttünk, hogy nincs rá pénzünk. Aztán szerettünk volna Albániába menni lakókocsival, ami szintén sokba került volna, ráadásul messze van, és kb. 40 fok lett volna. Így végül Horvátországnál kötöttünk ki.
Tovább
Érzelmi rugalmasság – mostanában sokat gondolkodom ezen a fogalmon, mert az hiszem, én elveszítettem az enyémet. Soha nem szerettem a spontaneitást, évek kemény munkája kellett ahhoz, hogy a lelkesedésem erősebb legyen a félelmemnél, ha váratlan helyzetben találtam magam. Most viszont úgy érzem, a járványhelyzet lenullázta ezt a fejlődést, feszültebb, ijedtebb és aggódóbb vagyok, mint valaha.
Tovább
Amikor Henryvel 2019 őszén el kellett válnunk egymástól, felvetette, hogy meglátogathatnám Argentínában a szezon közepi szünetében, ő állja a repülőjegyeket, szállást, mindent. Ahogy én láttam, hülye lettem volna nem menni. Ahogy ő látta, az, hogy átutaztam miatta a fél világot, a kapcsolatunk komolyságát jelezte.
Tovább
Kedves Fiók 