Amikor először fordult elő, hogy otthon voltam Erdélyben, és azt mondtam, hogy Izlandra megyek haza, megszeppentem. Árulásnak tűnt. Apukám egyszer meg is kérdezte, hogy nekem hány otthonom van. Az igazság az, hogy jelenleg három, de remélhetőleg lesz majd több is.
A következőre jöttem rá nemrég: az otthon nem egy hely, hanem egy érzés, hogy teljesen önmagam lehetek. Otthon érzem magam a családommal, de nem mindig, van, hogy magamban tartok dolgokat, és akkor “érek haza”, amikor elkezdek teljesen őszinte lenni. Otthon érzem magam Budapesten, mert több barátom is él ott, akiknek bármikor bármit elmondhatok, soha nem ítélkeznek. Otthon érzem magam Izlandon, mert ez volt az első hely, ahol végre teljesen, fenntartások nélkül önmagam lehettem – önmagam előtt.
Amikor elkezdtem lefotózni az izlandi szobámat ehhez a blogbejegyzéshez, meg úgy egyáltalán, hogy megmaradjon emléknek, elég gyorsan elpityeredtem. Szeretem a szobámat, kedves és bensőséges, de nem a tárgyak teszik azzá. Úgy érzem, hogy ez volt az első hely, amelyet igazán, teljességében önmagaménak éreztem, amelyen nem volt szülő, testvér, barát, lakótárs nyoma – a saját kis birodalmam.
Itt olvastam el a könyveket, néztem meg a filmeket és sorozatokat, amelyek olyan nagy hatással voltak rám az elmúlt másfél évben. Itt találtam vissza Istenhez. Itt kezdtem el feloldani múltbeli traumákat és megpróbálni feloldani őket. Itt sikerült végre elfogadni a testem és meghallgatni a kéréseit. Itt szerettem bele önmagamba.
A jó hír az, hogy mindezeket vihetem magammal, a többi csak tárgyak halmaza. De annak azért elég kedves.
Fura amúgy látni ezeken a képeken, hogy mennyivel gyengébb már a nap ereje. Reggel nyolckor még sötét van, és ha este kimegyek a fürdőbe vagy a konyhába, nagy sóhajok közepette emlékszek vissza a nyári fehér éjszakákra, amikor soha nem kellett villanyt kapcsolni. Őszintén, örülök, hogy nem kell még egy telet itt töltenem, bár megvolt annak is a maga varázsa. Soha nem tűnt még annyira szükségesnek és indokoltnak a bekuckózás mint Izlandon decemberben.
Egyébként közben már munkálkodunk egy új Pan-lak kialakításán otthon, Erdélyben, az meg még inkább a sajátom lesz, úgy stílusban, mint jogilag. Ijesztő ez az átmeneti periódus, a sok döntés és sok változás, de nagyon-nagyon izgalmas is.
Kedves Fiók 